Senior gólvágók
2025. 02. 05. | MunkatársunktólIdén először rendezte meg a Sopron városi senior teremlabdarúgó-tornát a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség.
Kilencedik alkalommal rendezték meg városunkban a Tigrisek karatekupát. A Vasvilla tornacsarnokába Magyarország mellett Ausztriából, Szlovéniából és Csehország érkeztek versenyzők.
A szervező Shotokan Tigrisek SE elnöke, Gáncs Krisztián elmondta: több mint 100 versenyző vett részt a hétvégi karatekupán, a legfiatalabb karatéka mindössze 4 éves volt, a legidősebb pedig pont hatvannal több, azaz 64 esztendős.
– A legkisebbeknek természetesen inkább játékos feladatokat találtunk ki, egyébként alapvetően a gyerek korosztály képviseltette magát nagy létszámban a karatekupánkon – kezdte Gáncs Krisztián. – A résztvevők választhattak, hogy a formagyakorlatokban (kata) vagy a küzdelemben (kumite) indulnak – persze sokan mindkettőben megmérették magukat. A kata keretében 26 féle gyakorlat bemutatásából lehetett választani, itt pontozásos rendszerben dőltek el a helyezések. A küzdelemben mintegy negyven karatéka indult, ez esetben 6 szerzett pontig tartott egy mérkőzés, a kisebbeknek másfél perc, a nagyobbaknak 2 perc állt rendelkezésükre egy-egy küzdelem során.
A IX. Tigrisek Karate Kupában az ausztriai Felsőpulya (Oberpullendorf) sportolói szerezték a legtöbb pontot, így ők végeztek a csapatversenyben az első helyen, megelőzve a szintén a nyugati szomszédunkból érkező Rohonc (Rechnitz) egyesületét. A házigazda Shotokan Tigrisek a harmadik helyet szerezték meg az éremtáblázaton, miután 6 arany-, 14 ezüst-, 16 bronzérmet gyűjtöttek.
Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere a helyszínen elmondta: – Ez az esemény nemcsak a tradíciókat ápolja, hanem a küzdősportok szeretetét is továbbadja. A város természetesen támogatja az ilyen rendezvényeket, amelyek a sport és a közösség erejét hangsúlyozzák.
– Sok sportolónk szeptemberben kezdte a karateedzéseket, számukra ez volt az első alkalom, hogy lássák, hogyan is zajlik egy verseny a gyakorlatban – folytatta a Shotokan Tigrisek SE elnöke. – Az idősebb gyermekeknek pedig jót tesz, hogy láthatják, hol tartanak egy olyan mezőnyben, amelyben több más ország karatékái is elindulnak. Komoly versenyzői múlttal rendelkező felnőttek is részt vettek a soproni kupán, ők példaképek a fiatalok számára. Pozitív élményekkel is gazdagodtak a gyerekek, akik így komolyabb motivációt kaptak a további versenyzéshez.
Idén először rendezte meg a Sopron városi senior teremlabdarúgó-tornát a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség.
Eredményesen szerepelt a férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar nemzeti együttes, hiszen a legjobb nyolc közé jutott a válogatott. Szenczi Judit, a...