Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Nehéz helyzetben a SMAFC csapata

| Munkatársunktól | Sport

Nincs könnyű helyzetben a SMAFC NB I. B csoportos férfi kosárlabdacsapata. Meszlényi Róbert együttese sereghajtó a tabellán, ráadásul irányító poszton szinte elfogytak a játékosok.

A vezetőedző elmondása szerint rendkívül balszerencsés eddig a SMAFC idénye. – Kezdjük azzal, hogy a kulcsfontosságú irányító poszton Márkus Tamás és Papp Barna is elkapta a koronavírust – mondta Meszlényi Róbert. – Ugyan túl vannak már a fertőzésen, a sportorvosi engedélyüket azonban egyelőre nem kapták vissza. Két olyan játékosról van szó, akik rutinosabbak, fix kezdőembernek számítanak. És itt még nincs vége: az őket pótló Soós Bence az idei második meccsünkön súlyos sérülést, lábtörést szenvedett, így ebben a szezonban már valószínűleg nem léphet pályára. 

Meszlényi Róbert hozzátette: ebben a helyzetben egy fiatal, 2002-ben született játékos, Simon Balázs az első számú és egyetlen irányító. Az utánpótláskorú kosárlabdázó jelenleg 40 perceket játszik mérkőzésenként. A szakvezető szerint kiválóan teljesít, azonban ez nem elég a felnőtt bajnokságban.

– A keretben három olyan játékosunk van, aki nem az U20-as korosztályt képviseli – hangsúlyozta az edző. – Nagyon mennek, küzdenek a srácok, minden elismerésem az övék. Elindult egy folyamat, fejlődnek a kosarasaink, de ezeknek a fiataloknak még idő, legalább egy–két év kell ahhoz, hogy a felnőtt bajnokságban mérkőzéseket tudjanak eldönteni. Ha ehhez hozzáteszem, hogy ma már az NB I. B csoportban is sok csapat alkalmaz légiósokat vagy NB I. A csoportos tapasztalattal rendelkező kosarasokat, látható, hogy nem véletlenül vagyunk sereghajtók.

A tapasztalt vezetőedző azt mondja: mindettől függetlenül nem adják fel, a cél az, hogy megőrizhessék az NB I. B csoportos tagságukat. A csapat a végsőkig küzd minden mérkőzésen.

Újabb vereség: A SMFAC az elmúlt hétvégén a zöld csoport nyolcadik fordulójában a győri Széchenyi Egyetemtől szenvedett hazai pályán 56–69-es vereséget. 

Kapcsolódó cikkek