Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Negyedszer a Final Fourban!
A Lyon elleni első meccsen tökéletes játékot mutatott be a Sopron Basket, óriási bravúrt végrehajtva a négyesdöntőbe jutott az Euroligában. Fotó: FIBA.com

Sopron Basket: nagyon sokat dolgozott a csapat ezért a négyesdöntőért

Negyedszer a Final Fourban!

| Rázó László | Sport

A soproni buborékban is folytatta elképesztő idei teljesítményét a Sopron Basket női kosárlabda­csapata. A Lyon elleni párharc összességében soproni fölényt hozott, így Gáspár Dávid együttese ismét bejutott az Euroliga négyesdöntőjébe.

A soproniak nagyon készültek a Lyon elleni első mérkőzésre, a szakmai stáb hangsúlyozta, hogy rendkívül erős játékosok alkotják a francia együttes gerincét. Ehhez képest… Az első mérkőzésen csak az első percekben volt izgalmas a negyeddöntő. 20–20 után elképesztő játékot mutatott be a Sopron Basket, rendkívül agresszív védekezést láthattak a tévénézők a soproniaktól, emellett pedig Williams, Brooks, Walker Krajisnik is kiválóan dobott. A francia csapat összeomlott, a vége kiütés­szerű, 28 pontos győzelem lett: Sopron Basket – LDLC Asvel Féminin: 94–66.

Ezután formaságnak tűnt a második soproni meccs, azonban a visszavágó izgalmasan alakult. Az első félidőben valóságos triplaesőt láthattunk a franciáktól, 20 pont is volt a különbség, amelytől már nem állt messze a 29 pontos francia győzelem és továbbjutás. Azonban Megan Walker mindig a legjobbkor szerzett egy-egy hárompontost, így faragott hátrányából a soproni együttes, a második félidő már kiegyenlített játékot hozott. Végül elveszítette szezonbeli veretlenségét a Sopron Basket – de megnyerte a negyeddöntőt, ez pedig azt jelenti, hogy a negyedik négyesdöntőjére készülhet a csapat az Euroligában. A végeredmény: LDLC Asvel Féminin – Sopron Basket: 75–62.

– Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült bejutni a Final Fourba! – összegzett Gáspár Dávid vezetőedző. – Az első meccsen megnyugtató előnyt szereztünk, de így is iszonyatosan nehéz volt a visszavágó, amelynek első félidejében fáradtan, idegesen kosárlabdáztunk, a Lyon pedig nagyszerű teljesítményt nyújtott. Végül sikerült megnyugodnunk, javítottuk a védekezésünket, így továbbléptünk. Nagyon sokat dolgoztunk ezért a négyesdöntőért.

A soproni buborék másik párharcát az orosz Jekatyerinburg nyerte a szintén orosz Dinamo Kurszk ellen. A Sopron Basket ellenfele a spanyol Salamanca lesz az Euroliga elődöntőjében. 

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...