Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Nagy a várakozás
Az SC Sopron labdarúgócsapata a bajnokság felfüggesztésekor a tabella élén állt, így nevezhet az NB III-ba

Az NB III-ra készülnek az SC Sopron labdarúgói

Nagy a várakozás

| Páder Vilmos | Sport

A soproni labdarúgás – az utóbbi évek nagy csalódásai után – ismét bekapcsolódhat a magyar foci országos vérkeringésébe.

– A világjárvány átírta az előre leírt bajnoki rendszert, de úgy érezzük, hogy a bajnokságban eddig nyújtott teljesítményünk alapján megérdemelten álltunk a bajnoki tabella első helyén – mondta Csiszár Ákos, az SC Sopron elnöke. – Jó hír, hogy a csapatunk megkapta az MLSZ licence-t, tehát megfelel az NB III követelményeinek. Nevezni még nem lehetett a bajnokságra, mert a szövetség nem készítette el a következő szezon kiírását. A csapat hétfőtől áttért a megszokott edzésmunkára, az elmúlt időszakban hetente kétszer tréningeztek a játékosok a higiénés szabályok betartásával. Folyamatosan tárgyalok az edzőkkel, a sportolókkal és a stábbal a folytatásról. Június végéig élnek a játékosok szerződései, de lehetőségeinkhez mérten szeretnénk előretervezni. A friss fejleményekről tájékoztatjuk a sportszerető soproniakat.

Csiszár Ákos hozzátette, sajnos van negatív hozama is az idő előtt lezárt bajnokságnak. – Hiába vezetett az NB III U17-es csoportjában csapatunk, feljutni a kiemelt NB II-be nem tudtunk, ezért hátrányos helyzetbe került ez a korosztály. A jövőt illetően bizakodó vagyok, feltétlen hiszek az utánpótlásban nevelkedő fiataljainkban, az NB III-ban is. Filozófiánk, hogy továbbra is a soproni kötődésű játékosokra építünk. Öröm számunkra, hogy céljaink megvalósításában a labdarúgók, Sopron önkormányzata és támogatóink mellettünk állnak. Ezúton köszönöm meg mindazok munkáját, akik a siker elérésében és a folytatásban segítették, segítik céljaink elérését.

Kapcsolódó cikkek