Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Mozgással az egészséges jövőért
Rengeteg gyerek vett részt az idei sportágválasztón, a kisebbek és nagyobbak huszonhét sportágat próbálhattak ki, köztük például az atlétika hagyományos számait is. Fotók: Filep István

Sportolj Sopron!: Aki szorgalmasan gyűjtötte a pecséteket a füzetbe, ajándékot kapott

Mozgással az egészséges jövőért

| Rázó László | Sport

Idén is népszerű volt a hagyományos sportágválasztó rendezvény. A Sportolj Sopron! résztvevői már 5. alkalommal kaptak helyet a Novomatic-arénában és a városi stadion edzőpályáján. Az érdeklődők idén 27 sportág közül választhattak.

Gyerekekkel és szüleikkel telt meg szombaton az aréna és környéke. A sportágválasz­tón nagyon sokan voltak, természetesen szülők vagy kísérők vitték körbe a kisebbeket. Róka László kilenc- és hatéves keresztgyermekével érkezett. – Szeretnénk a gyerekeknek minél több sportágat megmutatni, hogy ők is részt vegyenek a soproni sportéletben – mondta lapunknak. – Én magam is sportolok, kézilabdázom, és a kispályás fociban is aktívan játszom. Nekem a labdasport a szívem csücske, a gyerekeket is ezek érdeklik leginkább, de azért a gokart is nagy szerelem náluk.


Budai Dorina édesapjával és testvérével érkezett a sportágválasztóra, a kislánynak több sportág is tetszik. – Aerobikra járok, délelőtt fellépésünk is volt, de a focit is mindenképp szeretném kipróbálni. Megpróbáltam vívni is, de úgy érzem, nem az lesz a kedvenc sportom – mondta Dorina, akinek testvére, Budai Laura inkább a küzdősportokat választotta. – Kipróbáltam a krav magát, az aikidót, a karatét és a vívást is. Leginkább a krav maga tetszett, mert annál nagyon oda kell figyelni, ami jót tesz nekem, mert előfordul, hogy nem koncentrálok eléggé.


Az aréna kistermében a kosárlabda, tollaslabda és pingpong mellett helyet kaptak a röplabdások is. – U13-as, U15-ös és U17-es csapataink vannak, elsősorban lányok járnak hozzánk röplabdázni, de látni, hogy itt sok a fiú érdeklődő is – mondta Kövesdi Tímea, a SMAFC röplabda szakosztályának edzője. – A sportágválasztóra azért jöttünk, hogy megismerjenek bennünket, ez ugyanis egy viszonylag új egyesület Sopronban, csak tavaly június környékén alapítottuk. Itt most játékos formában megismerkedhetnek a röplabda alapelemeivel, a játékosainkkal, kicsit belelátnak, hogy miről is szól a röplabda. A célunk, hogy jó élményekkel menjenek haza.


A Sportolj Sopron! rendezvényén ez alkalommal is szerepet kapott a pecsétgyűjtő füzet, a kinti–benti bemutatókon hét-hét sportág pecsétjét kellett összegyűjteni. Aki leadta a füzetét, sorsoláson vett részt, és értékes ajándékokkal gazdagodott. Az ajándékok átadásán részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester és Csiszár Szabolcs alpolgármester is.

A Sportolj Sopron!-t ez alkalommal is közösen szervezte a városi szabadidősport szövetség és a sportfelügyelet.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...