– Gratulálunk az emlékéremhez! Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad?

– Nagyon boldog voltam, hiszen az MKOSZ a kosárlabdaszakma legmagasabb plénuma, tőlük elismerést kapni rendkívül felemelő. Örülök annak, hogy ezek szerint Budapestről is látható, hogy a nyugati végeken komoly a szakmai munka. Büszke vagyok rá, hogy ezzel elismerték a játékos pályafutásomat, edzői és sportvezetői munkásságomat, egyszóval a teljes életpályámat.

– Menjünk is vissza az időben, melyik klubnál lettél profi játékos?

– 16 évesen kerültem a PVSK NB I. A csoportos keretébe, onnantól 25 éves koromig szerepeltem a pécsi együttesben, majd Finnországba igazoltam. A külföldi évek után, 31 évesen kerültem Sopronba, az akkori GYSEV–Ringa csapatához. Három évet játszottam itt, ebben benne volt az 1998-as Ronchetti-kupagyőzelem (lásd lenti írásunkat). Annak a szezonnak a végén hagytam abba a profi kosárlabdát.

– A játékos pályafutásod után hamar az utánpótlásban kezdtél dolgozni …

– A Ronchetti-kupagyőzelmet hozó évben már úgy írtam alá a szerződésemet, hogy kaptam egy külön feladatot: elkezdtem építeni egy komplett utánpótlás-nevelő rendszert. Először az SVSE égisze alatt működtünk, kezdetben két csapatunk volt. Érdekesség, hogy abban a csapatban szerepelt Honti Kata, aki később csodálatos karriert futott be soproni játékosként.

– Hogy alakult a későbbiekben a soproni lány kosárlabda-utánpótlás?

– Az SVSE bázisát sokáig az akkori „fehér” és „piros” iskola adta, majd bevontuk a munkába a Hunyadit is. 2003 óta létezik a Soproni Darazsak utánpótlás-nevelő egyesület, amely ma már Darazsak Sportakadémia. Kezdetben edzősködtem, később egyéni képzést tartottam a gyerekeknek, azonban alapvetően az egyesület vezetése volt a feladatom. Ahogy nőtt a létszám, muszáj volt a vezetői teendőkre fókuszálnom.

– Hány utánpótlásbajnoki címe van a Darazsaknak?

– Erre külön büszke vagyok: a szakmai irányításom alatt a Soproni Darazsak 9, míg a Darazsak Sportakadémia 3 bajnoki címet szerzett. Sopron a kosárlabdázás városa, óriási fogadókészséget tapasztaltam, bárhova mentem. Nagyon nagy volt a nyitottság, támogatottság az iskolák részéről: igazgatók, testnevelő tanárok rengeteget segítettek az utánpótlásnevelő-rendszer felépítésében, és ez a mai napig így van. Másrészt Sopronban sokan szeretik a kosárlabdát, rengetegen kosaraztak, így viszonylag könnyű dolgunk volt. A mennyiségi bővülés a kezdetek után látványos volt, azonban a minőségi ugrás nehezebben jött, ehhez türelmes, szisztematikus szakmai munkára volt szükség. Török Zolival már a Darazsak első évében szerettük volna országos döntőben látni valamelyik csapatunkat, erre hat évet várni kellett. Viszont azóta folyamatosan jönnek a szép eredmények, amely minden évben nagy büszkeség számomra.

Tekintse meg kvízünket!