24. hűség napi futás
2025. 12. 17. | MunkatársunktólIdén már 24. alkalommal rendezték meg városunkban a hűség napi futást. A verseny központja ez alkalommal is a Hűségkútnál volt.
Lezárult az idei versenyszezon a tájékozódási futóknak. Az év utolsó versenye a hagyományos Mirelit Kupa volt, amelyet múlt hétvégén rendeztek meg Brennbergbánya versenyközponttal.
– A tájfutásban ősszel befejeződik a versenyszezon, decemberben kezdődik az alapozás időszaka és a felkészülés a jövő évre – mondta Horváth Zsombor, a SMAFC tájfutó szakosztályának edzője. – Már hagyománnyá vált, hogy a téli időszakban két alkalommal is versenyt rendezünk, hogy az év végén lezárjuk a szezont, következő év elején pedig felkészülési lehetőséget biztosítsunk a sportolóknak. A múlt hétvégi Mirelit Kupán többféle nehézségű és hosszúságú pálya közül is lehetett választani, így a profik és teljesen kezdők is találtak testhezálló kategóriát.
A tréner hozzátette: a terepfutókat is bátorították a részvételre, hiszen ugyanazon a Brennbergbánya melletti helyszínen rendezték meg a versenyt, mint nyáron a Sopron Trailt.
– A különbség csupán annyi volt, hogy a szalagozás hiányában itt a térképet kellett figyelni, a hideg frissítő helyett pedig meleg teát kaptak a versenyzők.
A múlt szombati Mirelit Kupán több mint százötven magyar és osztrák versenyző vett részt, ami rekordnak számít a verseny sokéves történetében.
Idén már 24. alkalommal rendezték meg városunkban a hűség napi futást. A verseny központja ez alkalommal is a Hűségkútnál volt.
Négy legendás sportemberét búcsúztatta a Győr–Moson–Sopron megyei első osztályban szereplő és ott a mezőny második feléhez tartozó Vasas az Ágfalvi út...