Milyen szezont vár a női kosarasoktól?
| Munkatársunktól
Megkérdeztük a soproniakat.
Kovács Gábor: Idén is csak azt kívánom, hogy ismételjék meg a tavalyi sikereiket, azaz jussanak be az Euroliga négyesdöntőjébe, illetve nyerjék meg a bajnokságot! Az pedig külön öröm lenne, ha a magyar kupa is Sopronba kerülne.Szabó Csaba: Sopron hírnevét is öregbíti, illetve más országok is megismerik a város nevét, amikor a csapat az Euroligában szerepel. Jussanak tovább a csoportkörből, s legyenek ott Európa legjobbjai között!Szalai Dóra: Nagy lökést adott a csapatnak, hogy Sopronban rendezték meg a Final Fourt, azaz a négyesdöntőt. A lányok jól kezdték az idei bajnokságot, hiszen győztek a Cegléd és legutóbb a Miskolc ellen. Ez reményt ad a jó folytatásra.Lambert Dávid: Hajtsanak ezerrel, és akkor jönnek a győzelmek, a szép eredmények! A csapat a tavalyi sikerekkel magasra tette a mércét, de ha összetartanak, akkor ezek ismét megismételhetőek lesznek.