Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Mentálisan elfáradtunk”
– Nagyon nem azon a szinten kosárlabdáztunk, ami elvárható lett volna – mondta a múlt heti, Pécs elleni mérkőzésről Baksa Szabolcs, az SKC másodedzője. Fotó: Németh Péter

„Mentálisan elfáradtunk”

| Munkatársunktól | Sport

Két komoly vereséggel kezdte az 5–8. helyért zajló párharcot a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata. A Pécs ellen sem idegenben, sem hazai pályán nem ment az együttesnek.

Baksa Szabolcs másodedző szerint mentálisan került mélypontra a csapat az Alba Fehérvár elleni negyeddöntő után. A szakember szerint korábbról indultak a problémák.

– Az Alba Fehérvár elleni negyeddöntő előtt volt 10–12 napunk, hogy komolyan felkészüljünk a párosmérkőzésre – mondta Baksa Szabolcs. – Ez meg is történt, nem tartottuk lefutottnak a párharcot úgy sem, hogy idegenben kezdtünk. Jól dolgoztak a srácok, teljes kerettel edzhettünk, úgy érzem, megfelelő mentális állapotban volt a csapat ahhoz, hogy meglepetést okozzunk. Azonban olyan kiváló szériát produkált ellenünk a székesfehérvári együttes, amit nem igazán lehetett kezelni. „Söpréssel” nyerték a párharcot, ami mentálisan megtörte a csapatunkat. Az NKA Universitas Pécs elleni meccseken aztán már nyoma sem volt annak a kiváló fizikai és mentális állapotnak, amely az Alba elleni mérkőzések előtt jellemezte a csapatunkat. Nagyon nem azon a szinten kosárlabdáztunk, ami elvárható lett volna. Az elején még rendben volt a játékunk, de amikor a Pécs átvette a vezetést, nem tudtuk elviselni a nyomást, és folyamatosan nőtt a különbség. Sajnos sok labdát adtunk el, gyermeteg hibákat vétettünk. Ami biztató, hogy volt egy-két jó teljesítmény a magyar játékosoktól, elsősorban Sitku Márton szereplésére gondolok.

A DEAC ellen már jól ment: A két, Pécs elleni vereség után a DEAC otthonában kiváló játékkal tudott győzni a Sopron KC. Amennyiben a kedden (lapzártánk után) rendezett mérkőzésen újra nyer a csapat, megszerzi a hetedik helyet a bajnokságban. Ha egyenlít a DEAC, a döntő meccset pénteken rendezik.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Medencében a legjobbak

Medencében a legjobbak

2025. 03. 12. | Munkatársunktól

A Lőver uszoda több rangos, hazai és nemzetközi úszóversenynek is adott már otthont. Ezúttal a vármegyei diákolimpia küzdelmeit rendezték meg itt.

Erős volt a Soproni Ászok

Erős volt a Soproni Ászok

2025. 03. 12. | Papp Győző

Az 1993/94-es bajnokságban ’94 márciusában az Ászok a Tungsram-Honvédot fogadta. A találkozónak voltak előzményei, mégpedig a két csapat február elsej...