Átadták a Darazsak kampuszt
2026. 04. 01. | Kóczán BálintÜnnepélyes keretek között múlt héten átadták a Soproni Darazsak Sportakadémia vadonatúj kampuszát. A magyar kormány támogatásával megvalósult létesítm...
A Lőver uszoda több rangos, hazai és nemzetközi úszóversenynek is adott már otthont. Ezúttal a vármegyei diákolimpia küzdelmeit rendezték meg itt.
Az elmúlt években jól vizsgázott a megújult soproni uszoda, ezért is döntöttek úgy a szervezők, hogy itt rendezik az úszó vármegyei diákolimpia küzdelmeit.
Szabó Bálint sportfelügyeleti csoportvezető elmondta: az összes iskolás korcsoport képviseltette magát a versenyen, amelyen az alsó tagozatosok közül bárki indulhatott. A felsős és középiskolás korosztályban azonban már kizárólag azok a versenyzők léphettek rajtkőre, akik nem rendelkeznek igazolással egyik vízi sportban sem. Tehát versenyszerűen nem úsznak, vízilabdáznak, vagy épp triatlonoznak, duatlonoznak.
– Az alsós korosztályoknak 50 métert, az idősebbeknek 100 métert kellett teljesíteniük, gyors-, mell-, illetve hátúszás közül választhattak, indulhattak több számban is – hangsúlyozta Szabó Bálint. – A helyezések nem a futamok, hanem az összesített időeredmények alapján dőltek el. A vármegyei első helyezettek az országos diákolimpia küzdelmeibe jutottak tovább.
A Lőver uszodában mintegy 300 diák vett részt az úszó vármegyei diákolimpián. Születtek szép soproni eredmények is: a Petőfi-iskolába járó Lajtai Izabella, valamint a berzsenyis Stöckert Ádám gyorsúszásban nyerte meg a vármegyei versenyt. Hátúszásban a német nemzetiségi iskola képviseletében Benczik Flóra, illetve a szintén berzsenyis Medgyaszay Miklós végzett az élen.
Ünnepélyes keretek között múlt héten átadták a Soproni Darazsak Sportakadémia vadonatúj kampuszát. A magyar kormány támogatásával megvalósult létesítm...
Sikeresen szerepeltek az Orka Kupán, de már az országos bajnokságra készülnek városunk szinkronúszói. Az idei versenyszezon első megmérettetésén nyolc...