Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Lezárták a terepfutószezont

| Munkatársunktól | Sport

Múlt hétvégén a Mirelit-Zimankó Kupa keretében zárták le az idei szezont a soproni tájékozódási és terepfutók.

– Összesen hét versenyt szerveztünk, idén is a Tavaszi Kupával indítottuk a szezont és a Mirelit-Zimankó Kupával zártunk – mondta Molnár Tibor szervező, a SMAFC Tájfutó Szakosztályának vezetője. – Kiemelkedő létszámmal zajlott idén a Sopron Trail terepfutó verseny, amelyen mintegy ötszáz indulót regisztráltunk. Emellett említést érdemel, hogy a tájékozódási futás mellett a tájékozódási kerékpár sportág művelőinek is szerveztünk versenyt idén októberben. 

A sportvezető hozzátette: évek óta örömmel tapasztalja, hogy elsősorban a terepfutás egyre népszerűbb városunkban és környékén, ezt a trendet visszaigazolta a Sopron Trailen indulók magas létszáma is.

A szezon lezárása egyben megnyitó is volt a térség sportolói számára: a Mirelit-Zimankó Kupa volt ugyanis az Alsó-Ausztria 2019–20-as Téli Kupa első állomása. – Fontos, hogy a futók a téli időszakban is edzésben maradjanak, ez utóbbi versenysorozat inkább az edzőversenyek kategóriájába tartozik. A téli idő nem szabad, hogy zavarja a futókat, csak az öltözeten kell változtatni.

Kapcsolódó cikkek