Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Lendületben

| Munkatársunktól | Sport

Az őszi vesszőfutás után új lendületet kapott az SKC.

Sabáli Balázs csapata a Körmend legyőzése után a MAFC otthonából is győztesen távozott. A csapat tehát kiváló előjelekkel várta a Szolnok elleni hazai rangadót.
A vasárnap esti mérkőzésen a találkozó egyértelmű esélyesének számító szolnoki csapat kezdett jobban, az SKC azonban kiváló védekezést bemutatva tartotta a lépést a Tisza-partiakkal. A második negyedben már a vezetést is átvette a Sopron, Watkins-t a Szolnok sem tudta tartani, de Mészáros, Duvnjak, Parker és El-Amin is jó formában dobott, amelynek köszönhetően a nagyszünetben 6 ponttal vezetett a hazai csapat (44–38).


A harmadik negyed második felében aztán beindult a Milosevics–Vojvoda duó, a vendégcsapat pedig fordított és átvette a vezetést. A záró negyedben 10 pont fölé kúszott a szolnoki előny, az SKC-nak azonban erre is volt válasza: Parker kosaraival egy perccel a vége előtt 2 pontra jött fel Sabáli Balázs alakulata, a fordítás azonban nem sikerült, végül 4 ponttal győzött a Szolnok. A végeredmény: Sopron KC–Szolnoki Olaj KK, 74–78.


– A második negyedben támadólepattanókat szereztünk és kiválóan büntetőztünk – összegzett Sabáli Balázs vezetőedző. – Sajnos ez a meccs második felében már nem sikerült, de elismerés jár a csapatnak a küzdésért, a közönségnek pedig a kitartó, lelkes buzdításért. Folytatjuk a légiós keresését, nagy szükségünk van még egy játékosra.


Az SKC-ra kemény meccs vár a héten: a csapat szombaton 18 órától a Körmend otthonában lép pályára.

Kapcsolódó cikkek