Búcsú az Athinaikos ellen
2026. 01. 28. | MunkatársunktólVéget ért a nemzetközi szereplés a Sopron Basket számára: az együttes a Görögországban elszenvedett veresége után hazai pályán is alulmaradt az Athina...
Az 2024/25-ös szezonban ismét a Soproni Tigrisek SE kerekesszékes kosárlabdacsapata nyerte a Magyar Kupát. A négyesdöntőt a már megszokott helyszínen, a székesfehérvári MKOSZ Csarnokban rendezték.
A tavalyi bajnokságban az első négy helyen végzett együttes volt jogosult részt venni a kerekesszékes Magyar Kupa négyesdöntőjében, amelyet október közepén rendeztek.
– Bajnokként és kupagyőztesként érkeztünk az idei szezon első komoly megmérettetésére Székesfehérvárra, így célunk sem lehetett más, mint a címvédés – mondta Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke, aki a csapat vezetőedzője is egyben. – Most már komoly hagyomány a kerekesszékes kosárlabdában, hogy a bajnokságot megelőzően rendezik meg a Magyar Kupa négyesdöntőjét. Idén sem történt ez másként: a kerekesszékes sportolók számára is tökéletes feltételeket biztosító MKOSZ Csarnokban voltak a találkozók.
A soproniak az elődöntőben a Nyíregyháza csapatával mérkőztek, komoly különbség mutatkozott a két együttes játékereje között, amelyet a 82–16-os végeredmény is tükröz.
A döntőben már nehezebb dolga volt a Tigriseknek: a Diósgyőr ellen sok nagy meccset játszott városunk kerekesszékes csapata. Ezúttal azonban már az első két negyedben eldőlt a mérkőzés, végül nagyarányú, 72–45-ös soproni diadallal biztosította be újabb kupagyőzelmét a Soproni Tigrisek SE.
– Ez egy újabb mérföldkő egyesületünk életében, hiszen ebben a szezonban ötödik kupagyőzelmünket szereztük meg – tette hozzá Nagy Tamás. – Sok munka van a kupasiker mögött, emellett pedig az is fontos, hogy egy kiváló baráti társaság alkotja a csapatunkat. Ezek után természetesen vérmes reményekkel várjuk a novemberben startoló bajnoki küzdelmeket is.
A november 24-én kezdődő kerekesszékes magyar bajnokságban a Soproni Tigrisek mellett a Pécs, a Nyíregyháza, a Diósgyőr és a budapesti Törekvés SE szerepel.
Véget ért a nemzetközi szereplés a Sopron Basket számára: az együttes a Görögországban elszenvedett veresége után hazai pályán is alulmaradt az Athina...
A magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-ezüstérmet szerzett a Belgrádban rendezett kontinenstornán, miután vasárnap este a szerbek ellen 10–7-re elvesz...