Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kupagyőztes kerekesszékesek
A Soproni Tigrisek SE kupagyőztes csapata

Kupagyőztes kerekesszékesek

| Munkatársunktól | Sport

A tavalyi bajnoki cím után újabb, jelentős trófeát szerzett a Soproni Tigrisek SE kerekesszékes kosárlabdacsapata. A győzelmi reményekkel érkező Soproni Tigrisek SE a Magyar Kupa hármas döntőben a Budapesti Törekvés SE, valamint a DVTK csapataival mérkőzött.

– Mindjárt az első meccsünk beillett egy előrehozott döntőnek, hiszen várható volt, hogy a Törekvés elleni találkozón dől majd el a végső győzelem sorsa – mondta Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke. – Fordulatos, izgalmas és nagy küzdelmet hozó találkozót vívtunk, és végül 47–41 arányban sikerült győzni. A következő meccsen a Törekvés a papírforma szerint legyőzte a miskolci DVTK-t, így az utolsó találkozónkon tehettük véglegessé a kupagyőzelmet. A Diósgyőr ellen magabiztosan játszottak a srácok, 28 ponttal tudtunk győzni, így az egyesület történetében először elhódítottuk a Magyar Kupát. Ezúton is gratulálok Magyar András vezetőedzőnek és a csapat összes tagjának! 

Nagy Tamás hozzátette: tavaly Pécsett rendezték a kupadöntőt, amelynek hatására a baranyai megyeszékhelyen is megalakult egy kerekesszékes kosárlabdacsapat, ők várhatón jövőre már a bajnokságba is beneveznek. Hasonló okok miatt bonyolították le idén Székesfehérváron a Magyar Kupa döntőjét, ahol a finálé védnöke volt a korábbi NBA-játékos, Dávid Kornél, valamint az Alba Fehérvár sokszoros válogatott centere, Lóránt Péter.

Kapcsolódó cikkek