Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Közös sportévzáró
A soproni sportegyesületek, szakosztályok vezetői és edzői közösen, de kötetlenül értékelték 2017 történéseit, eredményeit Fotó: Leczovics Zsolt

2017-ben is sikeres évet zártak a soproni egyesületek

Közös sportévzáró

| Horváth Ferenc | Sport

A kormányzat kiemelt figyelmet fordít a sport támogatására, amely az egészséges életmód egyik fontos alapja – jelentette ki az önkormányzat sportfelügyeleti csoportjának évzáróján dr. Simon István alpolgármester.

Már hagyomány, hogy a sportfelügyeleti csoport meghívására a városban működő sportegyesületek, szakosztályok vezetői és az edzők közösen, de kötetlenül értékelik az adott esztendő történéseit, eredményeit. Így volt ez a múlt héten is a Hotel Sopronban, ahol Csiszár Szabolcs városi sportfelügyelő köszöntötte a meghívottakat, majd dr. Simon István adott összegzést a 2017-es évről.

Az alpolgármester mindenekelőtt köszönetet mondott a vezetőknek, edzőknek, sportolóknak és a szponzoroknak, hogy az idei esztendő is sikeresként vonul be a sporttörténelembe. Kitért arra is, hogy ezt a hagyományt Rákóczi József korábbi sportfelügyelő és Abdai Géza alpolgármester emelte a mai szintre. Ezt követően a kormányzati szerepvállalást értékelve emlékeztetett, kiemelt figyelmet fordítanak a sporttámogatásra, hiszen a mozgás az egészséges életmód egyik fontos alapja. A kormány sportbarát, ez tükröződik az elmúlt évek sportpolitikájában, a támogatási rendszerben (például TAO) és a különböző országos jelentőségű programokban: a mindennapos testnevelés bevezetésén túl a tanuszoda és más sportlétesítmények, stadionok építésében, felújításában.


A kormányhoz hasonlóan az önkormányzat is kiemelten foglalkozik a város sportéletével. A különböző támogatások mellett a soproniak büszkék lehetnek a fejlesztésekre is. Példaként említette a kurucdombi Halász Miklós Sporttelep felújítását, az aréna (a valamikori sportcentrum) bővítését, a Káposztás utcai stadion fejlesztését, a műfüves focipályákat, az Ágfalvi úti sportpálya korszerűsítését, az iskolai tornatermek és a papréti tornacsarnok megújítását. Szólt arról is, hogy új uszodakomplexum épül, és hamarosan kezdődnek a nagyszabású Fertő tavi fejlesztések is. Mint elhangzott (és a vetített képeken is látható volt), Sopronban a gyerekek és a sportolni vágyók közel 80 egyesületben, sportkörben vagy szakosztályban találhatják meg a számukra legmegfelelőbb sportolási formát. Egy füzet is készült erről, bemutatva a lehetőségeket.


Barcza Attila önkormányzati képviselő, az ifjúsági, turisztikai és sportbizottság elnöke pohárköszöntőjében az egészséges életmód és a fiatalok sportolásának fontosságát hangsúlyozta, példaértékűnek nevezve az egyesületekben megvalósuló pedagógiai és szakmai munkát. Reményét fejezte ki, hogy a megalapozott munkának köszönhetően a következő évben is folytatódnak a soproni sportsikerek.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...