Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Könyv- és csapatbemutató
A látványos showműsor után az E.ON ELTE–BEAC együttese ellen lépett pályára a Sopron Basket csapata. Fotó: Németh Péter

Sopron Basket: A látványos showműsor díjátadókkal folytatódott

Könyv- és csapatbemutató

| Rázó László | Sport

Mozgalmas hétvégéje volt a Sopron Basket játékosainak, szakmai stábjának, vezetőinek – bemutatták a klub történetét feldolgozó könyvet, valamint lejátszották az első hazai bajnoki meccset is.

Pénteken Budapesten mutatták be a Queen örökzöld slágerét idéző, We are the champions című könyvet. Lantos Gábor szerző a klub történetét dolgozta fel a kiadványban, amely színes riportokat, személyes üzeneteket, exkluzív képeket is tartalmaz. A nagyszabású bemutatón az író mellett a kötet főszereplői közül többen, így például Fegyverneky Zsófia, Jelena Brooks, Határ Bernadett és Gáspár Dávid is dedikálták a könyvet, amelyet természetesen a Sopron Basket rajongók is megvásárolhatnak a kosárlabda-szövetség webshopjában vagy a klubnál.

Szombaton aztán grandiózus ünnepség és showműsor keretében mutatták be a Sopron Basket idei csapatát. Az arénában egyedi megvilágítást kapott egy különleges tárgy: a tavalyi Euroliga-győzelemért kiérdemelt csodálatos serleg.


Az ünnepség elején az utánpótlás is komoly szerepet kapott: a Soproni Darazsak Sportakadémia összes csapata felvonult, és bemutatta tudását. Sőt, nemcsak soproniak voltak, hiszen a partnerakadémiák is képviseltették magukat, így Zalaegerszegről, Veszprémből és a szlovákiai Somorjáról is érkeztek kosárlabda-palánták, akik között ott voltak a Soproni Sportiskola fiújátékosai is. Több száz gyerek ment el az arénába, és hallgatta meg a Bagossy Brothers meglepetéskoncertje után Török Zoltán gondolatait. A Sopron Basket ügyvezetője négy fontos évszámra hívta fel a nagyközönség figyelmét: 1969, amikor a SMAFC soproni csapatként először volt kupagyőztes; 1993, amikor a női csapat első bajnoki címét szerezte; 1997, amikor a Ronchetti-kupát sikerült elhódítani; illetve 2022, amikor csúcsra ért a soproni kosárlabdasport, hiszen a legrangosabb kupasorozatban, az Euroligában végzett első helyen a Sopron Basket.


A felvezető showműsor díjátadókkal folytatódott: a Darazsak Sportakadémia szakmai igazgatója, Czukorné Hollós Anna Németh Zoltántól, a Győr–Moson–Sopron Megyei Közgyűlés elnökétől vette át a megye szolgálatáért díj sport tagozatát. „Az év játékosa” elismerést pedig Török Zoltán adta át Határ Bernadettnek.

A látványos és mozgalmas felvezető után először lépett pályára hazai közönség előtt a már tizenötszörös bajnok Sopron Basket. A mérkőzés már kevesebb izgalmat tartogatott, hiszen az E.ON ELTE–BEAC együttese nem volt egy súlycsoportban Fegyvernekyékkel, a Sopron Basket 39 pontos győzelemmel kezdte hazai szereplését.


Jó hírek Határ Bernadettről

Felépülése a tervek szerint halad, így január közepén térne vissza súlyos sérülését követően Határ Bernadett, a Sopron Basket kulcsembere. Betti az M1 aktuális csatornának elmondta: orvosai folyamatosan tesztelik, és mindig az aktuális eredmények ismeretében kap tőlük engedélyt a következő lépések megtételére. Mostani állapotában is sokfajta edzésmunkát el tud végezni.

Kapcsolódó cikkek