Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kispályás foci: még lehet nevezni
Tavasszal is a Halász Miklós Sporttelepen (felvételünkön), valamint a tóparton játsszák a kispályás labdarúgó-mérkőzéseket. Fotó: Soproni Téma-archívum

Kispályás foci: még lehet nevezni

| Munkatársunktól | Sport

A tervek szerint április 12-én indul a kispályás amatőr labdarúgó-bajnokság városunkban – a versenykiírás már meg is jelent a szervező Sopron Városi Szabadidősport Szövetség facebook-oldalán.

 A nevezési határidő március 8., hétfő 17 óra. A nevezés díja csapatonként 35 ezer forint, a senior bajnokság részvételi díja pedig 20 ezer forint. A mérkőzéseket a korábbi éveknek megfelelően a Halász Miklós Sporttelepen, valamint a tóparton tartják. Az időpontok is változatlanok: hétfő, szerda, péntek, csütörtökönként pedig a seniorok lépnek pályára. Az átigazolási időszak április 12-ig tart.

Az első- és a másodosztályban 16–16 csapat szerepel. Az, hogy mennyi csapat játszik majd a harmadosztályban, még nem tudható, ugyanis az újonnan nevezett együttesek itt kezdik a pontvadászatot. Így a pontos adatok a nevezési idő letelte után derülnek ki, miként az is, hogy megszervezzék-e a negyedik osztályt. Fontos, idén ezúttal csak tavaszi szezon lesz, amely végén bajnokot is hirdetnek. Ősztől már visszatér a szokásos rendszer: a 2021/2022-es bajnoki szezon őszi fordulójának első meccsét várhatóan augusztus 30-án rendezik.

A szabadidősport szövetség tervei szerint a SÜH-kupát június 26-án rendezik, a XXXIV. Soproni Sör Kupa augusztus 20–21-én lesz.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...