Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jubileumi sportgála

A város büszke élsportolóira, nekik köszönték meg munkájukat

Jubileumi sportgála

| Páder Vilmos | Sport

A Novomatic-arénában zsúfolt lelátók előtt köszöntötték a város legeredményesebb sportolóit. A harmincadik sportgálán a kitüntetettek plakettet és emléklapot vehettek át.

A jubileumi sportgálán a szervező – a polgármesteri hivatal sportfelügyeleti csoportja – kitett magáért. Látványos fénytechnika, színvonalas szórakoztató műsorok és jó hangulat jellemezte, illetve igazolta vissza a sikeres szervezést.

A 2018-as év kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóit, edzőit, vezetőit a város nevében dr. Farkas Ciprián tanácsnok köszöntötte. Beszédében kiemelte, a város büszke élsportolóira, megköszönte céltudatos, kitartó munkájukat. Külön kiemelte az egyesületek, az edzők szerepét, s köszönetet mondott a szülőknek, valamint mindazoknak, akik hozzájárultak a sikerekhez, győzelmekhez.

A gálán a díjakat dr. Simon István alpolgármester, dr. Farkas Ciprián és Sas László önkormányzati képviselő adta át Csiszár Szabolcs sportfelügyelő közreműködésével. Elsőként a diákolimpián dobogós helyen végzett sportolókat köszöntötték, majd az országos bajnokságokon sikeresen szereplők következtek. A sort azt Eb-n és a vb-n, illetve a nemzetközi versenyeken kiválóan szereplők zárták.

A gáláról nem hiányoztak azok a sportolók vagy képviselőik sem, akik extra teljesítményükkel – például Babos Tímea teniszező, Tóth László profi ökölvívó, a Sopron Basket női kosárlabdacsapata – világhírnevet szereztek Sopronnak.

Az Ocho Macho, a Sopron Táncegyüttes, a Dirty Dance Sopron látványos műsorukkal tették felejthetetlenné a jubileumi gálát. 

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...