Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jön a Három a Károly

Jön a Három a Károly

| Munkatársunktól | Sport

Lenne kedve felfutni a Károly-kilátóhoz? Nem, nem egyszer! Háromszor! Ha igen, akkor szeptember 23-án megteheti, ekkor tartják ugyanis a Három a Károly nevű terepfutó versenyt.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg ezt a versenyt a Soproni Parkerdőben. Két különböző távon, 10 és 21 kilométeren indulhatnak a sportolók. Előbbit telje­síthetik váltók is, akár ketten vagy hárman. A jelentkezés és a cél a Károly-kilátó parkolójában, a kalandparknál lesz, a fél­­maraton 9-kor, a 10 kilométeres futam 10-kor rajtol.

– A Károly-kilátónál van a váltó- és frissítőpont, itt találkoznak és látják a mezőnyt a versenyzők – tájékoztatott Hegyi Péter, az egyik szervező. – Más terepfutóversenyeken is vannak magaslatok, de itt koncentrálni lehet a versenyt, ettől látványos, mert sok ösvény fut össze. A három szakasz különböző távú (4, 2,4 és 3,6 kilométer), de a hosszabb kevésbé meredek. Tavaly 9 csapat mellett 27 egyéni induló volt, ez aránylag kiegyenlített – de szeretnénk, ha 10 kilométeren minél több csapat indulna, hiszen ezáltal még izgalmasabb, hangulatosabb és kevésbé megterhelő a verseny. 

A félmaraton távját úgy alakították ki, hogy a harmadik sza­­kaszt kibővítették 13,7 ki­­lo­­­­mé­terre. – Aki futott már fél­­maratont síkon, bizonyára tud­­ja teljesíteni terepen is, persze a ke­­ményebb emelkedőkön sokan belegyalogolnak, ez nem szégyen – tette hozzá Hegyi Péter. – A terep mindig sokkal izgalmasabb, jobban át kell gondolni az erőbeosztást, többet megtud az ember a képességeiről! A soproni erdők pedig igen szépek, érdemes az útvonalat gyalog is bejárni!

A szervezőktől megtudtuk, a ko­­rábbi években 50–60 futó vett részt a versenyeken. Azt szeretnék, ha idén is hasonló lenne az érdeklődés. Előnevezni szeptember 18-ig lehet, minden további részletet elolvashatnak a www.panoramaraton.hu oldalon.

Kapcsolódó cikkek