Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jól sikerült a finomhangolás
A Sopron Basket kiválóan kezdte a szezont itthon és az ­Európa Kupában is. Fotó: Németh Péter

„Jó csapatok ellen is képesek vagyunk minőségi kosárlabdát játszani”

Jól sikerült a finomhangolás

| Munkatársunktól | Sport

Kiválóan kezdte az idei szezont a Sopron Basket női kosárlabdacsapata. A bajnoki mérkőzéseken könnyed győzelmeket aratott, valamint a nemzetközi porondon is remekül sikerült a bemutatkozás. Laczka Miklós másodedzővel beszélgettünk.

– Hazai és nemzetközi porondon is győzelmekkel kezdett a csapat, mik az összetevői a sikeres szezonkezdetnek?

– Nagyon fontos volt, hogy egy tényleg nyugodt felkészülési időszakon vagyunk túl, a játékoskeret tagjai időben és jó állapotban érkeztek, a csapat pedig hamar összeállt. Az már most látszik, hogy komoly potenciál van az idei Sopron Basketben, természetesen a szerencsén is múlik, hogy elkerülnek-e minket a komolyabb sérülések, hiszen ez esetben teljes kerettel játszhatunk minden kiírásban.

– Az első tapasztalatok alapján mire lehet képes az idei csapat?

– Egy dolgot biztosan meg tudunk állapítani: képesek vagyunk jó csapatok ellen is minőségi kosárlabdát játszani. Ettől függetlenül tudni kell, hogy sok az új kosárlabdázó, nagyban változott a keret, így folyamatosan kell a részleteken dolgozni. Bízom abban, hogy ez a finomhangolás is jól sikerül, és komoly hazai és nemzetközi sikereket érhetünk el az idei szezonban.

– A tavalyihoz képest jelentősen megerősödött a Sopron Basket játékoskerete. Ez mennyiben határozza meg a csapat játékát, eredményességét?

– Valóban, minőségi játékosok érkeztek a keretünkbe. Ennek köszönhetően mélyebb a merítési lehetőség, tehát adott az az ideális állapot, hogy egy-egy posztra két vagy akár több jó kvalitású játékos áll rendelkezésünkre. Így mélyebb a rotáció, nagyobb a variációs lehetőség, többféle felállásban is tudunk magas szinten kosárlabdázni, ami később komoly előnyünkké válhat.

– Korábban hosszú évekig az Euroligában szerepelt a csapat, most pedig az Európa Kupában kell helytállnia. Mennyiben más ez a kiírás?

– A nemzetközi mérkőzéseket eddig is folyamatosan figyeltük, függetlenül attól, hogy hol játszottunk. Az Európa Kupában több átfedést is látunk, sok olyan játékos szerepel ebben a kiírásban, aki korábban az Euroligában játszott. Az első, törökországi meccsünkön is volt ismerős kosárlabdázó az ellenfélnél. Szó sincs tehát arról, hogy ismerkednénk a mezőnnyel. Más a lebonyolítási rendszer, hiszen csak négycsapatos a csoport, utána pedig már az egyenes kieséses szakasz következik. Így minden meccsnek még nagyobb jelentősége van, mi pedig természetesen szeretnénk a csoportunkban minél előkelőbb pozícióban végezni.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Rekordok az emlékversenyen

Rekordok az emlékversenyen

2025. 10. 29. | Rázó László

Minden idők legnagyobb létszámú Dr. Csik Ferenc emlékversenyét rendezték múlt hétvégén Sopronban. A Lőver uszodában 7 ország 63 egyesülete képviseleté...

Nyerő szériában az SKC

Nyerő szériában az SKC

2025. 11. 05. | Rázó László

Mindössze 21 évesen nevezték ki a Sopron KC csapatkapitányának Csendes Pétert. A fiatal irányító komoly megtiszteltetésnek érzi a feladatot, célja, ho...