Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Jó úton haladok”
Sitku Zsuzsanna idén sok mérkőzésen főszereplő lehet a Sopron Basketnál. Fotó: Pados Noel

Sitku Zsuzsannának nagy lehetőség az idei szezon, szeretne élni vele

„Jó úton haladok”

| Rázó László | Sport

Saját rekordot állított fel a Cegléd elleni bajnoki mérkőzésen Sitku Zsuzsanna. A Sopron Basket 21 éves erőcsatára 18 pontot szerzett, ez a legtöbb, amelyet NB I. A csoportos mérkőzésen dobott eddigi pályafutása alatt.

– Gratulálunk a pontrekordot jelentő mérkőzésen nyújtott teljesítményedhez! Minek köszönhető, hogy ilyen jó formában kezdted a szezont?

– Sokat számított, hogy nyáron részt vettem az egyetemi válogatottal az Universiadén, amelyet idén Németországban rendeztek. Az egyetemi világjátékokon 16 női válogatott szerepelt, mi pedig a 3. helyezést szereztük meg, amely a magyar szövetség szerint is kimagasló eredmény. Nagyon jó állapotban tértem vissza a válogatottól, önbizalommal telve kezdtem a felkészülést és a szezont is. Sopronból nem egyedül voltam tagja az egyetemi válogatottnak, hiszen csapattársam, Laczkó Sára is szerepelt az egyetemi világjátékokon.

– Az idei Sopron Basketben a szakmai stáb nagyobb szerepet szán a fiatal, magyar játékosoknak. Hogy érzed, készen állsz?

– Valóban, a tavalyitól jelentősen eltérő szerkezetű csapattal vágtunk neki a szezonnak, amelyben rám is komoly feladatok várnak. Azt gondolom, hogy jó úton haladok, a korábbi évekhez képest rengeteget fejlődtem fizikálisan: folyamatosan dolgoztam a konditeremben, és az étkezésemen is változtattam, ennek köszönhetően ma már fizikailag felveszem a versenyt a többi játékossal az NB I-ben.

– Az első néhány meccs alapján mennyire lesz erős csapat az idei Sopron Basket?

– Úgy látom, hogy mostanra kezd összeállni a csapatjáték annyira, hogy jobb képet mutat magáról az együttesünk. Ezzel együtt rengeteget kell még dolgoznunk, hiszen sok az új játékos, másik csapatot kell felépítenünk. A bajnokságot jól kezdtük, de az Euroliga-meccsek is jönnek majd sorra, az komoly mérce lesz a csapatnak, látni fogjuk, hogy hol tartunk a csapatépítésben.

– Idén várhatóan a nemzetközi porondon is megmutathatod magad, hogy éled meg ezt a lehetőséget?

– Ez nagyon nagy lehetőség számomra, hiszen nagy valószínűséggel az Euroliga-találkozókon is sok időt töltök a pályán. Nagyon szeretnék a nemzetközi porondon is bizonyítani, mindent megteszek azért, hogy játékommal segítsem a csapatot. Jó formában érzem magam, örülök annak, hogy mindjárt a szezon elején megdöntöttem a pontrekordomat, ugyanakkor nyilván nem lehet elvárás, hogy minden meccsen – főleg az Euroligában – ennyi kosarat szerezzek. Jó érzés, hogy az eddigiekhez képest sokkal nagyobb felelősség van rajtam, ez komoly változás a karrieremben, és nagyon szeretnék megfelelni ezeknek az elvárásoknak.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Lezárult a BMX-szezon

Lezárult a BMX-szezon

2025. 10. 29. | Bertha Ágnes

Az októberben Hódmezővásárhelyen rendezett magyar kupasorozat befejezésével lezárult a versenyévad a SMAFC Soproni BMX Sportegyesület kerekesei számár...

Rekordok az emlékversenyen

Rekordok az emlékversenyen

2025. 10. 29. | Rázó László

Minden idők legnagyobb létszámú Dr. Csik Ferenc emlékversenyét rendezték múlt hétvégén Sopronban. A Lőver uszodában 7 ország 63 egyesülete képviseleté...