Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jó évet zárnak a soproni BMX-esek
Farkas Bendegúz minden versenyen nyert, ahol elindult

Jó évet zárnak a soproni BMX-esek

| Munkatársunktól | Sport

Kiváló évet zárt 2020-ban a BMX Sopron SE. Az országos bajnokságon a legjobban szereplő egyesület volt, szép eredményeket ért el a Magyar Kupában, valamint a nemzetközi versenyeken is.

– A hazai versenyeket szerencsére kivétel nélkül meg tudtuk rendezni, esetleg az időpontokon kellett módosítani – kezdte Farkas Kálmán, a BMX Sopron SE elnöke. – A Magyar Kupa veszprémi, gencsapáti és soproni fordulója is rendben lezajlott, így teljessé vált a sorozat. Emellett városunkban rendezhettük meg nyáron az országos bajnokságot, amelyen ez alkalommal is kiemelkedően szerepeltünk, hiszen versenyzőink érték el a legtöbb dobogós helyezést, így idén is mi lettünk a legeredményesebb egyesület az ob-n. 

Az egyesületi vezető szerint hiányérzetük csak a nemzetközi versenyek miatt lehet. Legnagyobb sajnálatukra az Alpok–Adria kupasorozat, amely négy ország – Szlovénia, Olaszország, Ausztria és Magyarország – sportolóinak nyújt versenyzési lehetőséget, teljes egészében elmaradt. Ettől függetlenül nem maradtak nemzetközi siker nélkül a soproniak: a 12 éves Farkas Bendegúz két csehországi és egy szlovéniai rangos nemzetközi versenyt tudott megnyerni. A fiatalember így elmondhatja magáról, hogy az idei évben az összes versenyen győzött, amelyen elindult.

– Farkas Bendegúz kiváló versenyszereplése is mutatja, hogy jó úton járunk. Két edzőnk, ­Vincze Gergő és Prájczer Péter kiváló munkát végez, sok tehetséges gyerekünk van már a fiatalabb, 6–10 éves korosztályban is, reméljük, hogy ők lesznek a jövő bajnokai – hangsúlyozta Farkas Kálmán.

Az egyesületi elnök hozzátette: a licensszel rendelkező sportolóik a mostani időszakban is rendszeresen edzenek, és készülnek a jövő évi versenyszezonra, amely remélhetőleg már teljes lesz.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...