Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Ismét nálunk a Final Four

| Horváth Ferenc | Sport

Újabb sikert ért a magyar – és a soproni – sportdiplomácia: ebben az évben is városunk adhat otthont a női kosárlabda Euroliga négyesdöntőjének. Ezt a múlt héten dr. Fodor Tamás polgármester és Török Zoltán, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója jelentette be.

Az arénában rendezett sajtótájékoztatón Török Zoltán elmondta, a Sopron Basket visszatért az Euroliga négyesdöntőjébe (az elmúlt évben második lett a csapat), a Final Four pedig Sopronba. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy összefogott Magyarország kormánya, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és Sopron városa. Az ügyvezető igazgató külön köszönetet mondott dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselőnek, Szalay Ferencnek, a MKOSZ elnökének és dr. Fodor Tamásnak kiemelt támogatásáért. 

Dr. Fodor Tamás ugyancsak a köszönet hangján szólt

dr. Molnár Ágnes és Szalay ­Ferenc munkájáról, amely lehetővé tette az országos összefogást kormányzati támogatással. A polgármester kifejezte reményét, hogy az idei döntőben is sikeresen szerepel a Sopron Basket. A város és a szurkolók mindent elkövetnek, hogy ez sikerüljön. A szervezőmunkát idén is Hollós Anna és Molnár Balázs irányítja. A négyesdöntő április 12–14. között lesz.

Kapcsolódó cikkek

Bajnoki elődöntőben

Bajnoki elődöntőben

2024. 04. 03. | Munkatársunktól

Folytatja remek szereplését a Sopron Basket női kosárlabdacsapata: Gáspár Dávid tanítványai a Magyar Kupa megszerzése után bejutottak a bajnoki negyed...