Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Idén is Patrik-futás

| Munkatársunktól | Sport

Harmadik alkalommal rendezi meg március 18-án a Szent Patrik-napi jótékonysági futást a Paddy Sportegyesület.

Az eseménnyel idén is egy jó hangulatú rendezvényt szeretnének teremteni, melyen a résztvevők 5,5 kilométert futnak vagy 2 kilométert sétálnak. A rajt és a cél az előző évekhez hasonlóan a Széchenyi téren, a Szent Orsolya Gimnázium bejáratánál lesz. Aki pólót is szeretne kapni, az március 4-ig adhatja be előnevezését, póló nélkül március 14-én éjfélig várják a jelentkezéseket.

Aki korábban nem tud regisztrálni, de mindenképpen szeretne részt venni a futáson, a helyszínen jelentkezhet fél 10-ig, a rendezvény 10 órakor startol. A rendezvény kezdeteként 400 métert futhatnak a rövidebb távok kedvelői a Széchenyi téren, majd ezt követően indul a rajt: a résztvevők a belvárosban futnak, rendőri biztosítás mellett.


Idén sem veszik el a Szent Patrik-napi futás jótékonysági jellege: már két családot is szeretnének a szervezők támogatni a befolyt összegből, Tóth Tomika és Borsodi Máté családját. A jótékony célhoz járult hozzá a Sopron Basket csapata, amely felajánlott egy, a csapattagok által aláírt mezt, melyet elárverezve, az összeget szintén a két család megsegítésére fordítják.

Kapcsolódó cikkek

Pro Urbe díjas Török Zoltán

Pro Urbe díjas Török Zoltán

2019. 12. 18. | Rázó László

A soproni női kosárlabdázás és ­Török Zoltán neve az elmúlt két és fél évtizedben szinte összeforrt. Bajnoki és kupagyőzelmek sora, Ronchetti Kupa elsőség, soproni rendezésű ­Final Four, Euroliga-döntő – nehéz lenne felsorolni a klub eredményeit.

Nem csupán futó barátság

Nem csupán futó barátság

2019. 12. 18. | Huszár Judit

A közös sport, a közös élmények, szenvedések összekötnek, barátságokat, szövetségeket szülnek. Megtapasztalják ezt nemcsak azok, akik valamilyen csapatsportot űznek, hanem a futók is.