Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hétvégi vasutas kudarc
A Vác elleni 1–1-es döntetlen után hazai pályán 0–4-es vereséget szenvedett az SVSE a Szolnok ellen (felvételünkön) Fotó: Godavszky Helga

Hétvégi vasutas kudarc

| Páder Vilmos | Sport

Hazai pályán szenvedett súlyos, négy–nullás vereséget a Szolnok ellen az SVSE. A csapat az utolsó előtti a másodosztályú bajnokságban.

A múlt hét közepén Vácott vi­­szonylag jó játékkal, küzdeni akarással 1–1-es döntetlent ért el az SVSE labdarúgócsapata. Négy napra rá, vasárnap a Szolnok el­­len (0–4) szöges ellentéte volt az együttes önmagának. Akaratgyenge, erőtlen, fegyelmezetlen, nemtörődöm játékkal lepték meg a vasutasok a még megmaradt szurkolóikat. A látottak alapján még nagyobb is lehetett volna a gólkülönbség, de Molnár Márk kétszer is megvédte kapuját. Ugyan az első gólban benne volt, de nem ő a hibás a súlyos vereségért.  

Az már a bajnokság elején kör­­vonalazódott és világossá vált, hogy nagyon meggyengült az SVSE játékoskerete. Egy csapatra való távozó és tizenhat érkező játékos közül csupán öt–hat az igazán jó képességű, a többi vagy nagyon fiatal még, vagy tudása nem üti meg az NB II-es szintet.

A hat forduló alatt rúgott egy gól – azt is védő rúgta – mindent elmond. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az edzőt hibáztatja a közönség. Az elkeseredettség érthető, a kritika jogos, ám mit tehet a szakmai vezető, ha munkáját maximálisan elvégezte, de a pályán nem ő a végrehajtó. Sajnos a jól képzett labdarúgók jelenleg hiányoznak a Káposztás utcából. A baj nem kicsi, az illetékeseknek sürgősen lépniük kell. A hiányosságok szinte kézzel foghatók, a sorsolás pedig egyre nehezebb csapatokhoz szólítja az SVSE együttesét.

Jól rajtolt a SFAC

Három fordulót követően két győzelemmel, egy döntetlennel, 7–3-as gólkülönbséggel jó rajtot vett az újonc SFAC 1900 megyei I. osztályú labdarúgócsapata.

Ágoston Zsolt vezetőedző tanítványai a nehézségek ellenére igazi csapatként, kitűnő formában szórakoztatják az Anger rétre kilátogatókat. A hétvégi Fertőszentmiklós elleni mérkőzésen, a több mint kétszáz néző előtt lezajlott találkozón jól megmutatkozott, hogy a soproni fiatalokkal komolyan kell számolni a bajnokság végén.

Nyikos Tivadar erőnléti edző munkája fordulóról fordulóra jól és eredményesen körvonalazódik. Ágoston Zsolt vezetőedző a játék fazonját adja, s így teljes az összhang a szakmai stábban.

A bajnokságnak még az elején tartanak, de a fiatalok a szakmai vezetéssel együtt már letették névjegyüket, s ha hagyják őket alkotni, akkor biztos, hogy lesz jövőjük.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...