Igazi csapatként a pályán
2026. 04. 08. | MunkatársunktólMegtört a jég a Sopron KC-nál: Baksa Szabolcs együttese szoros vereségek után magabiztosan győzte le a Szeged csapatát. Az SKC így nagyon közel került...
Idén tavasszal is jelentős módosítás után kezdték meg a bajnoki mérkőzéseket a csapatok a Sopron városi kispályás labdarúgó-bajnokságban.
Ősszel véletlenszerűen sorolták osztályokba a csapatokat, a mérkőzéseket követően pedig kialakult egy erősorrend. Ez határozta meg, hogy a tavaszi szezont melyik csapat, milyen erősségű bajnokságban kezdi. A legmagasabb, vagyis az első osztályban 10 csapat méri össze tudását, szintén 10 együttes küzd a bajnoki elsőségért a másodosztályban. A harmadosztályba 9 csapatot soroltak be, és a hagyományokhoz híven megrendezik a bajnokságot a senior korosztálynak is, a 40 pluszos játékosok esetében szintén 10 csapat játszik tavasszal hétről hétre.
– Ezt a fajta lebonyolítási rendet azért vezettük be, mert évről évre változik a csapatok összetétele, ezáltal az együttes játékereje is eltérhet az előző évitől – mondta Szabó Bálint sportfelügyeleti csoportvezető. – Mind a játékosok, mind a szervezők részéről az a cél, hogy olyan bajnokságban szerepeljenek a csapatok, amelyben mindenki a tudásának megfelelő ellenfelekkel találkozik, így alakulnak ki a legszorosabb eredményeket hozó mérkőzések.
A sportszakember hozzátette: a jereváni pályákon már nem rendeznek mérkőzéseket, a csapatok a Halász Miklós Sporttelep két műfüves pályáján játszanak hétről hétre.
Megtört a jég a Sopron KC-nál: Baksa Szabolcs együttese szoros vereségek után magabiztosan győzte le a Szeged csapatát. Az SKC így nagyon közel került...