Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

„Határainkat feszegetjük”

| Munkatársunktól | Sport

Átalakított és megfiatalított kerettel vág neki a 2020–21-es szezonnak a Sopron Basket női kosárlabdacsapata.

Gáspár Dávid vezetőedző elmondta: egyelőre nehéz pontosan megtippelni, hogy mire lesz képes az új szezonban az együttes. Az azonban biztos, hogy több fiatal játékosnak lesz lehetősége a bizonyításra, elsősorban Varga Alíz és Czukor Dalma kaphat komolyabb feladatokat. A két új amerikai légiós, Gabby Williams és Megan Walker rendkívül atlétikus kosaras, bennük nagy potenciált lát a vezetőedző, aki szerint ezáltal a csapat játéka is dinamikusabb lehet. 

– Konkrét célt nem határoztunk meg, hiszen a mi együttesünk is változott, de más kluboknál is komoly játékosmozgás volt – mondta Gáspár Dávid. – Egy biztos: az idei évben is alapvető célunk lesz, hogy a lehető legfelkészültebbek legyünk és feszegessük a határainkat a hazai bajnokságban és a nemzetközi mérkőzéseinken is.

A vezetőedző hozzátette: egyelőre nem tudni, mikor állhat össze a teljes keret, hiszen ez nagyban függ a WNBA küzdelmeitől, amelyben három soproni kosaras is érintett. Egyelőre az sem biztos, hogy elindul idén az amerikai profi női liga, és ha igen, akkor melyik időpontban.

– A fiatalokkal folyamatosan edzettünk a bajnokság felfüggesztése óta – tette hozzá a Sopron Basket vezetőedzője. – Fegyverneky Zsófi, Jelena Brooks és Tina Krajisnik-Jovanovic külön munkával készül. Augusztus elején kezdjük majd meg a közös tréningeket, akkortól indul a felkészülés. Ugyanakkor nehezíti a helyzetünket, hogy nem tudni, október elején vagy végén indul majd a bajnokság.


Kapcsolódó cikkek

Pro Urbe díjas Török Zoltán

Pro Urbe díjas Török Zoltán

2019. 12. 18. | Rázó László

A soproni női kosárlabdázás és ­Török Zoltán neve az elmúlt két és fél évtizedben szinte összeforrt. Bajnoki és kupagyőzelmek sora, Ronchetti Kupa elsőség, soproni rendezésű ­Final Four, Euroliga-döntő – nehéz lenne felsorolni a klub eredményeit.

Nem csupán futó barátság

Nem csupán futó barátság

2019. 12. 18. | Huszár Judit

A közös sport, a közös élmények, szenvedések összekötnek, barátságokat, szövetségeket szülnek. Megtapasztalják ezt nemcsak azok, akik valamilyen csapatsportot űznek, hanem a futók is.