Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Három csapatunk az élvonalban
A Sopron Basket és az SKC mellett idén a Darazsak Sportakadémia is a legmagasabb osztályban szerepel. Felvételeinken a Darazsak játékosai. Fotók: Pados Noel – Darazsak Sportakadémia

Megszűnt az átjárási lehetőség a Sportdarázs és a Sopron Basket együttese között

Három csapatunk az élvonalban

| Rázó László | Sport

A 2024/25-ös szezonban három soproni kosárlabda-együttes mérkőzéseire látogathatunk ki a legmagasabb osztályban.

A tavaly még Sportdarázs–SMAFC néven induló csapat megnyerte a női másodosztályt és felkerült az A csoportba. Így a Sopron KC és a Sopron Basket mellett egy harmadik soproni kosárlabda-együttes is a legjobbak között szerepel – az új szezonban Darazsak Sportakadémia néven.

Az eset nem példa nélküli: korábban is játszott már két női együttes a legjobbak között: a Soproni Postás 1993-ban jutott fel az élvonalba, majd három alkalommal is bronzérmet szerzett, a 2001/2002-es szezonban pedig ezüstérmes lett a csapat. A „Posta” emellett négy alkalommal végzett ezüstérmes pozícióban a Magyar Kupa-sorozatban.

És ezt még lehetett überelni! A férfiak mezőnyében a SMAFC együttese többször is megnyerte a B csoportot, egy alkalommal, az 1999/2000-es győzelem után pedig vállalta az A csoportban indulást is. Így jöhetett össze az a bravúr, hogy a 2000/2001-es szezonban négy (!) soproni alakulat is a legjobbak között szerepelt a honi kosárlabda élvonalában.

Idén ismét kényelmes helyzetben lesznek a kosárlabda-szerető szurkolók: az Európa Kupa-szereplést vállaló Sopron Basket és az ismét legjobb nyolc közé igyekvő SKC mellett egy új színfolt, az elsősorban tehetséges fiatal játékosokból álló Darazsak Sportakadémia is a legmagasabb osztályban szerepel.

– A tavalyi bajnoki cím után úgy döntött a vezetőség, hogy vállaljuk az NB I. A csoportos szereplést – igaz, különösebb teher nélkül játszhatnak a lányok, hiszen semmilyen elvárást nem fogalmaztak meg velük szemben – mondta Pados Noel, a Darazsak Sportakadémia kommunikációs vezetője. – A profi bajnokságban már nem lesz együttműködés az egyetemi csapattal, emiatt indul a csapat Darazsak Sportakadémia néven. Természetesen olyan szempontból is hasznos a névválasztás, hogy az élvonalbeli szereplés által népszerűsíti azt a minőségi munkát, amit évek óta végez a sportakadémia.

A csapat pedig valóban fiatal lesz, hiszen az akadémiai képzés felső korhatára 23 év, tehát kizárólag U23-as játékosok alkothatják a profi bajnokságban induló együttest. A szakmai munkát továbbra is az eddigi szerb sikertréner, Srdjan Radulovic irányítja.

– Azt fontos hangsúlyozni, hogy itt két külön profi csapatról van már szó, tehát megszűnt az az átjárási lehetőség, amely korábban volt a Sportdarázs és a Sopron Basket együttese között. Egy-egy kosárlabdázó vagy egyik, vagy másik profi csapat keretéhez tartozik, nem játszhatnak mindkét együttesben. Ami biztos: a fiatalok nagyon sokat tudnak tanulni, bízunk benne, hogy kemény, adott esetben kiélezett mérkőzéseken gyarapíthatják tapasztalataikat, csiszolhatják a kosárlabdatudásukat a legmagasabb osztály küzdelmeiben.

Az edzések és mérkőzések lebonyolítási rendjét is előre meg kellett határozni. A sorsolás alapján kiderült: 5 olyan alkalom lesz, amikor egy napon játszik a két soproni női kosárlabdacsapat. Ilyen esetekben a Darazsak Sportakadémia mérkőzése 15.15-kor vagy 15.45-kor kezdődik, míg a Sopron Basket meccsét 18.30-tól rendezik. Fontos információ, hogy a Sopron Basket összecsapásai az egész idei szezonban ebben az időpontban, tehát fél 7-kor kezdődnek. Amennyiben valamelyik női és az SKC férficsapata is azonos hétvégén játszik hazai pályán, a klubok megállapodása alapján a mérkőzéseket eltérő napon rendezik.

Kapcsolódó cikkek

Kettős soproni győzelem

Kettős soproni győzelem

2024. 09. 25.

Mindkét soproni első osztályú női kosárlabdacsapat győztesen hagyta el a játékteret a múlt heti Krasznai emlékmérkőzéseken.