Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Győzni mennek
Az SC Sopron játékosai nem adtak esélyt a veszprémieknek, Kustor Noel mesternégyesével 4–1-re nyertek Fotó: Németh Péter

Győzni mennek

| Töreki Amand | Sport

Megszerezte 2. győzelmét az NB III. nyugati csoportjában az SC Sopron csapata. A felnőtt férfi együttes 2 nyert, 4 elveszített mérkőzéssel és 2 döntetlennel jelenleg a 14. a tabellán.

Az NB III. nyugati csoportjának 8. fordulójában a szombati játéknapon a VLS Veszprémet fogadta az SC Sopron férfi felnőtt csapata. Ellenfelünk a találkozó előtt a 3. helyen állt, így nem várt könnyű feladat a héten kinevezett vezetőedző, Weitner Ádám együttesére. A szakember a következőképpen vélekedett az első hétről és a találkozóról: – Nagyon előkelő helyen álló csapatot fogadunk. Az idő rövidsége miatt csak a főbb taktikai elemeket tudtuk átvenni, de úgy tűnik, ez is elég volt a sikerhez.  

A csapat végül az ellenfélnek esélyt sem adva, Kustor Noel mesternégyesével 4–1-es győzelmet aratott.

A soproni fiataloknak nem marad sok idejük a pihenésre, hiszen szerda–vasárnap ritmusban ismét két mérkőzést játszanak. A szerdai játéknapon a tabella 11. helyén álló Puskás Akadémia II. csapatához látogatnak. A felcsúti együttes az eddig lejátszott 7 mérkőzéséből 3 győzelmet, 1 döntetlent és 3 vereséget ért el. A hétvégi ellenfél pedig a Balatonfüred együttese lesz, amely 1 pontjával a sereghajtó pozícióban áll.

A Veszprém ellen 4 gólt szerző Kustor Noel a következőt nyilatkozta az előttünk álló két mérkőzésről: – Az edzőváltás után új erőre kaptunk. Nagyon örülök a hétvégi négy gólomnak és a sikernek, remélem, hogy ezzel a csapat egy jó sorozatba kezd. A Puskás Akadémiához is győzni megyünk.

További soproni eredmények:

Duna Takarék megyei I. osztály 4. forduló: Győrszentiván–SFAC 1900: 2–4

Megyei II. osztály, soproni csoport 4. forduló: Bősárkány–SVSE-GYSEV: 0–2

Női NB II. 2. forduló: SC Sopron – Magyar Labdarúgó Egylet: 3–6

Kapcsolódó cikkek