Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Fiatalokra épít a SMAFC
A SMAFC elnöke optimista, Horváth József szerint előbb-utóbb jönni fognak az eredmények. Fotó: Németh Péter

Fiatalokra épít a SMAFC

| Munkatársunktól | Sport

Döntően a fiatalokra építi felnőtt csapatát az idei évben a SMAFC. Az egyetemi kosárlabdacsapat vezetőedzője az a Carlos Vallejo, aki a Soproni Sportiskola U18-as együttesét is trenírozza.

– Az idei évet átmeneti szezonnak terveztük, nagyon bízom benne, hogy elindulunk felfelé a tabellán, és a középmezőnyben tudunk végezni – mondta Horváth József, a SMAFC elnöke. – A SMAFC egyfajta átmenet az utánpótlás és a profi kosárlabda, tehát az SKC között. Az egyetemi csapatban rengeteg fiatal szerepel, alapvetően építünk a Sportiskola U18-as együttesének kosarasaira, ezért is választottuk vezetőedzőnek Carlos Vallejót. A spanyol szakember jól ismeri a soproni utánpótlást, pontosan tudja, kik azok a játékosok, akik a felnőtt bajnokságban is képesek bizonyítani. Vannak persze régi SMAFC-os kosarasaink is, akik munka mellett játszanak csapatunkban.

A sportvezető szerint nehezíti a helyzetüket, hogy kevés alkalommal tud együtt edzeni a játékoskeret: több fiatal az SKC felnőtt csapatához tartozik, és helyt kell állnia a Sopron KC U20-as együttesében is.

– Werner Viktor és Schöll Richárd SMAFC-játékosok is, de épp két kiélezett mérkőzésünkön nem tudtak részt venni a Tiszaújváros és a Békés ellen – folytatta Horváth József. – Hasonló a helyzet Csátaljay Péterrel és Csendes Péterrel, akik fiatal koruk ellenére az SKC felnőtt csapatánál is játszanak tétmeccseken, az U20-as együttesnek pedig alapemberei. Mindettől függetlenül optimista vagyok, előbb-utóbb jönni fognak az eredmények, és megindulunk felfelé a tabellán.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek