Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Felkérték kapitánynak
– Szívesen foglalkoznék a legjobb utánpótláskorú játékosokkal – nyilatkozta lapunknak Babos Csaba Fotó: Pluzsik Tamás

Babos Csaba: Szolgálni szeretném a magyar teniszt!

Felkérték kapitánynak

| Pluzsik Tamás | Sport

Babos Csabát (Babos Tímea édesapját) kérte fel a női teniszválogatott szövetségi kapitányának a megújult Magyar Teniszszövetség elnöksége.

– Váratlanul ért a megkeresés?

– Igen is, meg nem is. Szeretném rögtön megjegyezni, hogy bizonyos egyeztetések még mindig tartanak a szövetség és köztem, de december elsejéig, úgy gondolom, minden még függőben lévő kérdésben meg fogunk egyezni.

– Néhány héttel ezelőtt Sopronban járt Lázár János volt kancelláriaminiszter, a teniszszövetség elnöke. Van összefüggés a te megkeresésed és az elnök úr soproni látogatása között?

– Nincs, illetve csak nagyon közvetetten. Az elnök úr vidéki teniszbázisokat látogatott meg, Sopront is ezért kereste fel, hogy esetleg a jövőben itt is létesüljön egy regionális teniszközpont.

– Milyen feladatok várják, milyen feladatokkal kell szembenéznie a magyar női teniszválogatott leendő szövetségi kapitányának?

– Papíron a válogatott felkészítése és dirigálása a Billie ­Jean King-kupára (Billie Jean King harminckilencszeres Grand Slam-győztes, ma is élő amerikai teniszlegenda – a szerk.) átnevezett Fed-kupa jövő évi budapesti fináléján, de ennél én több feladatot jelöltem ki magamnak. Szívesen foglalkoznék a legjobb utánpótláskorú játékosokkal, valamint szeretném segíteni a budapestinél gyengébb infrastrukturális lehetőségekkel rendelkező vidéki akadémiák szakmai programjának összeállítását, egyúttal támogatnám az edzők munkáját is. Számomra nem a pozíció a fontos, hanem az, hogy szolgálhatom a magyar teniszt.

– Játékosok tekintetében milyen a merítése a leendő szövetségi kapitánynak?

– Kiváló játékosaink vannak, mindnyájukat jól ismerem. Jani Réka teniszkarrierje Sopronból indult, hosszú évekig voltam az edzője, csakúgy, mint Gálfi Dalmának. Stollár Fanninak, Bondár Annának és Nagy Adriennek pedig az MTK-ban voltam a vezetőedzője, szép sikereket értünk el együtt.

– Szerényen kihagytad a sorból a lányodat, Babos Tímeát, aki ebben az évben női párosban két Grand Slam-versenyt is megnyert!

– Sőt, meggyőződésem, hogy az US Opent is megnyerték volna, ha egy meglehetősen mondvacsinált okból nem zárják ki őket. Természetesen Timi a vezéralakja a magyar női teniszválogatottnak, és ehhez úgy gondolom, akkor sem férhet kétség, ha történetesen az édesapja a szövetségi kapitány.

Kapcsolódó cikkek