Feljutnának a Tigrisek

| Munkatársunktól

A bajnokság második felében a közvetlen riválisok elleni győzelmekkel szerezné meg az osztályozós helyek egyikét a Soproni Tigrisek NB II-es csapata.

Nagy Tamás egyesületi elnök elmondta, a négy nagy rivális mindegyikével idegenben játszottak eddig, a Zalaegerszeg, a Pécs és a Szombathely ellen egylabdás meccseken veszítettek, Dombóváron viszont sikerült nyerni. A Tigrisek célja továbbra is az összevont NB II-es bajnoki cím megszerzése és a feljutás az NB I. B csoportjába.

Nagy Tamás hozzátette: a TAO-s bevételeknek köszönhetően komoly, nemzetközi tapasztalatot szerezhetnek idén az utánpótláskorú játékosaik.

– A kadett csapatunk a szerbiai Becseljre utazik rövidesen, de felvettük a kapcsolatot a nagynevű Bayern Münchennel is – mondta el Nagy Tamás. – A bajor együtteshez a junior csapatunkkal egy szakmai útra készülünk tavasszal. Júliusban négy utánpótlás együttesünkkel veszünk részt a Klagenfurtban rendezett Nemzetközi Ifjúsági Sporttalálkozón, amelyen 13 sportágban több mint tízezer fiatal lesz jelen. Augusztusban pedig összevont felkészülési edzőtáborba vonulnak a fiatalok a horvátországi Biogradba. A tréningeket egy horvát utánpótlás szakember vezeti majd.

Teljes verzió