– Hogy kell elképzelni egy +50-es, masters karateversenyt, hány résztvevő volt az Eb-n?

– Tizenkét fős mezőny gyűlt össze az Európa-bajnokságon. A masters kategóriában minden induló elmúlt 50 éves, de vannak súlycsoportok is természetesen, én a nehézsúlyban (+85 kilogramm) indultam. Motivált, hogy megtudjam, mire vagyok képes 54 évesen… Kilenc hétig tartott a felkészülés, kemény munka volt. Kíváncsi voltam arra is, hogy elég bátor vagyok-e még a küzdelmekhez. Heti 5 edzésem volt az Eb előtt, ami a család, a munka és a klub mellett nem volt kis feladat – de végül sikerült éremmel hazatérni, ezzel talán példát is tudok mutatni a fiataloknak.

– Mióta műveled a karatesportot, milyen sikereket értél el korábban?

– 1985 óta karatézok és vagyok a SMAFC tagja, 5 dan fokozatom van. A legmagasabb fokozat megszerzéséhez Litvániában vizsgáztam 2013-ban. Ezután már adományozzák az övfokozatokat, vizsgára nincs lehetőség. Sok komoly sikert értem el pályafutásom alatt: hétszeres magyar bajnok, kétszeres horvát bajnok, WAKO thai box magyar bajnok vagyok, a súlycsoport nélküli Eb-n 5. helyen végeztem, és tagja lehettem az 1999-es tokiói világbajnokságon a magyar válogatottnak.

– Ilyen komoly övfokozattal, rutinnal hogy véled, mi adja a szépségét a karatesportnak?

– A küzdősportok nem csapatsportok, de mégis meghatározó a csapat, ahol edz az ember. Polyák Józsefnek, aki a kyokushin karatét megalapította Sopronban, rengeteget köszönhetek, köszönhetünk. Sok szépsége van ennek a tradicionális küzdősportnak: maga a mozgásforma, a kéz-láb összhangok, a küzdelmek heve..., a fegyelem – mellette pedig az edzéseken a jókedv. Az alkotás öröme. A karate önmagunk jobb megismerésére tanít – a küzdelmeken keresztül.