Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Fájó fiaskó
Az SKC vezetőedzője szerint változások kellenek az újabb hazai botlás után Fotó: Németh Péter

Fájó fiaskó

| Rázó László | Sport

Újabb vereséget szenvedett a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata: Sabáli Balázs együttese ezúttal az újonc Oroszlány együttesétől kapott ki hazai pályán.

A legutóbbi, idegenbeli vereség után már megkongatta a vészharangokat Sabáli Balázs vezetőedző, aki szerint túl sok az egyénieskedés és az eladott labda a csapatnál. Az együttes viszont ott folytatta, ahol Kaposváron abbahagyta: rengeteg hibával, kimondottan gyenge dobóteljesítménnyel rukkolt elő a bajnoki újonc ellen. Ennek meg is lett az „eredménye”: két negyed után 10 eladott labda szerepelt a hazai statisztikában, az OSE pedig 14 ponttal vezetett (31–45). Fordulás után pillanatok alatt 20 pontos hátrányt szedett össze az SKC, ráadásul Pitts ellen sportszerűtlen hibát ítéltek a játékvezetők. Mivel az első félidőben már kapott egy technikait, az SKC irányítója számára véget ért a mérkőzés. Bernard Thompson és Molnár Marcell villanásaival faragott hátrányából az SKC, de a csapat játéka továbbra is döcögött, az Oroszlány pedig nagy különbségű győzelmet szerzett. Az SKC játékosai 18 labdát adtak el, és rendkívül gyenge, 21/3-as triplamutatóval zárták a meccset, amely végén a nézők is tüntettek a csapat ellen. A végeredmény: Sopron KC – OSE Lions: 61–82. 

– Mindenki látta, mi történt, a személyem ellen játszott több kosaras, változások kellenek, le kell ülni a vezetőséggel – mondta Sabáli Balázs vezetőedző. – Sajnálom a történteket, és azt, hogy már az elején elszúrtuk a szezont.

Az SKC legközelebb november 16-án 18 órától a Szolnok otthonában lép parkettre.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Csillagos ötös kosárszezon

Csillagos ötös kosárszezon

2018. 12. 19. | Rázó László

Euroliga második hely, magyar bajnoki cím, kijutás a válogatottal a jövő évi Európa-bajnokságra – Fegyverneky Zsófia pályafutása legjobb évét zárta 2018-ban. A rutinos hátvéd családanyaként is folyamatosan helytáll, férjével, Dénes Gáborral és hároméves kisfiával készül a karácsonyra.