Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Európa-futás

Európa-futás

| Munkatársunktól | Sport

Október 16-án, vasárnap rendezik meg városunk kiemelkedő sporteseményét, az MVM-Sopron félmaraton – Európa-futást.

A résztvevők különböző távok közül választhatnak: a városi stadionból indulva egy kör 7 kilométert jelent, tehát aki a teljes félmaratont szeretné megtenni, három kört kell teljesítenie. A félmaratonon egyéniben, illetve csapatban is nevezhetnek a futók. Emellett a 7 és 14 kilométeres távokra is várják a jelentkezőket a szervezők (utóbbira szintén lehet csapatban nevezni).

– Az eredeti időpont május 1-je volt, de a pandémia 2020-ban közbeszólt, és abban az évben októberre helyeztük át az Európa-futást – mondta a főszervező Kósa István, a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség elnöke. – A futókkal egyetértésben most már maradunk is az őszi lebonyolításnál, a sportolók szerint ilyenkor már nem kell nagy melegtől tartani, mint május elsején. Nekünk pedig szervezési szempontból is optimálisabb az októberi időpont. Ettől még az eredeti célunk nem változott: uniós csatlakozásunkat ünnepelve és annak tiszteletére rendezzük meg az Európa-futást.

Kósa István hozzátette: a félmaraton napján, október 16-án, vasárnap forgalomkorlátozásra kell számítani a verseny által érintett útszakaszokon – emiatt az ott élők és a közlekedők türelmét, megértését kérik.

Kapcsolódó cikkek