Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Európa 4. legjobb csapata
A Sopron Basket negyedszer jutott be az Euroliga Final Fourba, ezúttal két küzdelmes mérkőzés után a negyedik helyet szerezte meg. Fotó: fiba.com

„A legmagasabb szinten képviselhettük Sopront és Magyarországot”

Európa 4. legjobb csapata

| Rázó László | Sport

A negyedik helyet szerezte meg az Euroligában a Sopron Basket női kosárlabdacsapata. Gáspár Dávid vezetőedző büszke együttesére, amely nagyot harcolt az elődöntőben és a bronzmeccsen is.

Az isztambuli négyesdöntő első mérkőzése különleges párharc volt, hiszen a spanyol Salamanca trénere az a Roberto Iniguez, aki korábban a Sopron Basketet kétszer is a Final Fourba vezette.

A Sopron–Salamanca meccs az első félidőben kimondottan izgalmasan alakult, a találkozó elején összeszedett hátrányt ledolgozta a soproni együttes. A harmadik negyed aztán döntőnek bizonyult, ezt tíz egységgel nyerték a spanyolok, akik megőrizték előnyüket a meccs végéig. A végeredmény: Perfumerías Avenida Salamanca – Sopron Basket: 72–61.

A vereség után következhetett a bronzmeccs, méghozzá a hazai pályán szereplő Fenerbahce ellen. Az utolsó pillanatban hozott szabálymódosítás miatt – mégis beengedtek hazai szurkolókat – valóban otthon érezhette magát a török sztárcsapat. Ráadásul az Euroliga legjobb védőjének választott Gaby Williams nem léphetett pályára a sorozat utolsó összecsapásán. A Fenerbahce nagyon „bekezdett”, a soproni oldalon alig láthattunk pontokat a meccs elején. Ezután azonban nagy küzdelem árán visszajött a mérkőzésbe a Sopron, Tina Krajisnik klasszis teljesítményt nyújtott a harmadik negyedben. A meccs végére kipontozódás miatt Briann January sem lehetett a pályán, ami döntőnek bizonyult. Izgalmas végjátékban a törökök győztek, és szerezték meg a bronzérmet. Az eredmény: Fenerbahce – Sopron Basket: 64–58.

A Sopron Basket együttese így az Euroliga 2020/21-es kiírásában a negyedik helyen végzett.

Gáspár Dávid: „Köszönjük!”

A Sopron Basket vezetőedzője köszönetet mondott az együttes szurkolóinak. – Végig éreztük a szurkolók támogatását, rengeteg üzenetet kaptunk a drukkerektől, amit ezúton is szeretnénk megköszönni – mondta a bronzmeccs után Gáspár Dávid vezetőedző. – Négyesdöntőbe jutottunk, ami óriási eredmény, nagyon komoly mezőny gyűlt össze idén is a legrangosabb európai kupasorozatban. Természetesen sportemberként szomorú vagyok a vereségek miatt, ugyanakkor úgy érzem, edzőként ennél többet nem tehetek: nagyon büszke vagyok a játékosaimra, a csapatra, amely az utolsó erejéig küzdött, harcolt a négyesdöntő mindkét mérkőzésén. Megmutattuk, hogy a csapatunknál a fiatal játékosokra is próbálunk építeni, a bronzmeccsen Varga Alíz és Czukor Dalma is kapott játéklehetőséget. Emelt fővel távozhatunk Isztambulból, szeretném megköszönni a klub vezetésének is, hogy minden lehetőséget megadott a profi teljesítmény eléréséhez.

Jeca: „Másoknak csak álom a Final Four”

Jelena Brooks 21 pontjával a csapat legeredményesebb játékosa lett a Sopron–Fenerbahce bronzmeccsen. – Gratulálok ellenfelünknek, ők nyerték meg a bronzérmet – értékelt a soproni kosárlabdázó. – Természetesen fájó érzés és szomorúságot okoz a vereség, ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy Európa számos top együttese számára is csak egy álom, hogy itt lehessen a négyesdöntőben! Nagyon büszke vagyok a csapatra, játékosokra és mindenkire a Sopron Basketnél, hiszen a legmagasabb szinten képviselhettük Sopront és Magyarországot. A világ egyik legjobb csapatát 65 pontot belül tartottuk, úgy érzem, szívünket kitettük a pályára, egy percre sem adtuk fel a mérkőzést. Úgy gondolom, sok mindenre kell most koncentrálnunk ahhoz, hogy jövőre is itt lehessünk.

Kapcsolódó cikkek