Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Előrehozott forduló
Az SC Sopron (szoros versenyben) 40 ponttal vezeti a megye I. tabelláját – felvételünk a legutóbbi hazai meccsen készült Fotó: Soproni Téma-archívum

Rosszul sikerült az SC Sopron „tavaszi” rajtja

Előrehozott forduló

| Páder Vilmos | Sport

A 2019/ 2020-as bajnokság tavaszi első fordulóját játszották a megyei I. osztályú csapatok. Soproni szempontból rosszul sikerült a forduló, az SC Sopron döntetlent ért el a kieső helyen álló Beled otthonában.

Megyei I. osztály

Beled – SC Sopron: 1–1

A soproni fiatalok listavezetőként zárták az évet, így a kieső helyen álló beledieket hazai pályán illett volna legyőzni. Az SC Sopron gólját Baranyai Norbert szerezte a 47. percben, majd három perccel később egyenlítettek a hazaiak. Az összpontosítás hiánya, a könnyelmű játék vezetett a pontvesztéshez. A vetélytárs Csorna győzött, így egy pontra csökkent az SC Sopron előnye.

SFAC–Nyúl: 1–2 

A tabellára nézve az Anger réti fiúk helyzete nem éppen rózsás. Most hazai pályán 2–1 arányban maradtak alul a Nyúl ellen, begyűjtötték 16. vereségüket. Kitartásuk viszont dicséretes, mivel végigküzdötték a bajnokságot.

NB II-es női bajnokság

SC Sopron – Pápa: 1–3

A fiatal soproni lányok tisztességgel helytálltak a bajnokságban.

MLSZ NB III. U17

SC Sopron – Pápa: 5–0

Finta Zoltán edző tanítványai látványos focit és szép gólokat mutatva fölényesen győztek a Pápa ellen. 6 ponttal vezetik a bajnokságot.

A góllövőlistán Fodróczi Péter tizenhat góllal a második, Horváth Viktor kilenc góllal a harmadik helyről várja a tavaszi folytatást.

MLSZ NB III. U19

SC Sopron – Pápa: 9–0

Ágoston Zsolt labdarúgói fölényes győzelmükkel 2. helyen végeztek, csupán egy pont a hátrányuk. A góllövőlistát Halász Márk tizenhat találattal vezeti.

Összegezve: az év utolsó mérkőzései a vártnak megfelelően alakultak, kivéve az SC Sopron felnőtt gárdájának szereplése.

Szerződésbontás

Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy az SC Sopron közös megegyezéssel megvált a csapat vezetőedzőjétől, Takács Gábortól. Információink szerint napokon belül kinevezik az új vezetőedzőt, aki a tavaszi szezonban irányítja a csapatot.

Kapcsolódó cikkek