Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Elkészült a kézilabdapálya
A Deák téri iskola mellett kialakított új kézilabdapályát már rögtön az átadás után birtokba vették a fiatalok Fotó: Griechisch Tamás

Fontos, hogy minél vonzóbbá tegyék a fiataloknak a sportolást

Elkészült a kézilabdapálya

| Huszár Judit | Sport

– Mindenfajta sport az egészség megőrzését, a harmonikus személyiség kialakulását szolgálja – hangsúlyozta a Deák téri iskola mellett kialakított kézilabdapálya átadásán dr. Simon István alpolgármester.

Új sportpályával gazdagodott Sopron: múlt héten adták át a palánkokkal körbevett, rekortán borítású kézilabdapályát a Deák téri iskola mellett. A rendezvényen részt vett dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Simon István alpolgármester, dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, Csiszár Ákos önkormányzati képviselő, Marek János, a Soproni Tankerületi Központ igazgatója, valamint Asbóth Imre, a Deák téri iskola igazgatója. A 22×42 méteres szabványos pályát mintegy 30 millió forint kormányzati támogatásból alakították ki. Az országos programot a Magyar Kézilabda Szövetség hirdette meg, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig az országban 91 helyen (mintegy 3 milliárd forinttal) támogatta.

– Mindig nagy jelentőségű egy sportpálya avatása, ugyanakkor Sopronban nem meglepő – mondta az átadásakor dr. Simon István. – Sopron nemzeti sportváros, számunkra fontos a sport, ahogy a kormányzatnak is, hiszen ez egy nép­egészségügyi kérdés. Lényeges hangsúlyozni, hogy az egészség nem a betegség hiánya, hanem a teljes testi és lelki jólét állapota, amelyhez nagyban hozzájárul a sport is. Mindenfajta sport (az amatőrtől a tömegsporton át a profiig) az egészség megőrzését, a harmonikus személyiség kialakulását szolgálja. Nemcsak a pozitív élettani hatásai miatt, hanem azért is, mert a sport segít a fiataloknak a szocializációban, a társas kapcsolatok kialakításában.

A pályát ugyan százszázalékos kormányzati támogatásból alakították ki, de a fenntartás, biztonságos üzemeltetés feltételeit az önkormányzat biztosítja.

– A mostani pálya elődjét már körülbelül 20 éve megnyitották a városiak előtt – mondta el érdeklődésünkre Asbóth Imre.

– Természetesen a mi diákjaink is használják, többször kijönnek ide testnevelésórákon vagy a napközi során, ugyanakkor én azt látom, hogy délutánonként és hétvégente sok a környéken élő család jár ide sportolni, kikapcsolódni. 

Kapcsolódó cikkek