A soproni futball legendái
2025. 11. 26. | MunkatársunktólFocilegendák és sípmesterek címmel jelenik meg a napokban Páder Vilmos Attila könyve, amely megemlékezik a soproni labdarúgás elmúlt ötven évének legj...
Újabb éjszakai futást rendeztek városunkban: a Paddy Sportegyesület szervezésében teljesíthettek különböző távokat a sportolók. A megmérettetésen több mint kétszázan vettek részt.
A múlt szombaton rendezett VII. Feke-Tech éjszakai futás versenyközpontja a Deák téren volt, innen indultak a futók, akik választhattak az 5,3 és a 10,6 kilométeres táv, illetve a félmaraton között – ez utóbbi esetében négyszer kellett teljesíteni a kijelölt pályát.
– Az éjszakai futásnak több előnye is van: sokkal kisebb az autóforgalom, mint napközben, ezért kevésbé veszélyes a városi pálya teljesítése – mondta Dunaveczky András, a Paddy Sportegyesület elnöke. – A futóknak is más élményt jelent kivilágított bóják között, esetleg fejlámpával futni. Magát a versenypályát az Alsólövérek városrész irányába jelöltük ki a Deák tértől, így a kör második felében a kivilágított városi panorámában gyönyörködhettek a résztvevők.
Az egyesületi vezető szerint a mostani éjszakai futás sokkal inkább a jó hangulatról, mint a kemény küzdelemről szólt: volt ugyan időmérés és eredményhirdetés, mégsem az volt az elsődleges cél, hogy rekordokat döntsenek a futók. Egyszerűen egy jó hangulatú, különleges körülmények között megrendezett futásra gyűltek össze a sportolók.
– Az éjszakai futás bevétele abban segít bennünket, hogy megfelelő körülmények között tudjuk lebonyolítani a következő tavasszal esedékes Szent Patrik-napi jótékonysági futást. Örülök annak, hogy ilyen népszerű volt a sportrendezvényünk, hiszen több mint 220 sportoló vett részt a VII. Feke-Tech éjszakai futáson – zárta Dunaveczky András.
Focilegendák és sípmesterek címmel jelenik meg a napokban Páder Vilmos Attila könyve, amely megemlékezik a soproni labdarúgás elmúlt ötven évének legj...
Rohan az idő. Jövőre már tíz éve lesz, hogy az akkor Uniqa Sopron néven szereplő női kosárlabdacsapat megszerezte a klub tizedik bajnoki aranyát.