Döntős tollaslabdázók

| Munkatársunktól

Három diák is képviseli a soproni színeket a tollaslabda diákolimpia országos döntőjében.

A területi fináléban azok a versenyzők kvalifikálták magukat a legjobbak közé, akik az első 4 helyen végeztek. Ez 4 soproni indulóból háromnak sikerült: Oszvald Julianna és Winkler Dorottya első lett, Elter Ádám pedig 2. helyen végzett. Pálfi Zétény 6. helyezése azt jelentette, hogy éppen lemaradt az országos döntőről.

– A tollaslabdában a tömegsportjelleg dominál a diákoknál, azonban azon dolgozunk, hogy a legtehetségesebb gyerekeket felkaroljuk, velük külön foglalkozunk – mondta Kocsis Attila, a Soproni Tollaslabda Egyesület elnöke. – Viszonylag kevés olyan fiatalunk van, akit versenyeztetünk, de akiket nevezünk, komoly eséllyel indulnak a diákolimpián. Idén magasabbra tesszük a lécet, azt várjuk, hogy a döntőbe jutott 3 soproni fiatal közül ketten a legjobb tízben végezzenek. Abban bízom, hogy a legjobb ötbe is bejut egy versenyzőnk, a legszebb pedig egy érem megszerzése lenne.

Az országos döntőt idén március 28–29-én rendezik meg Balatonbogláron.

Teljes verzió