Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Dominik,  a breaktáncos

Dominik, a breaktáncos

| P. Horváth László | Sport

A 15 éves soproni Karvaly Dominik célja, hogy breaktánc kategóriában részt vegyen a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián.

Megsokszorozott erővel edz Karvaly Do­­­­minik: a breaktáncos nagy le­­hetőség előtt áll. Nemrég sikeresen szerepelt a magyarországi válogatón, öt társával együtt ő is képviselheti hazánkat a németországi Essenben rendezendő világversenyen. Ha ezt az akadályt is sikeresen veszi, akkor még egy nemzetközi válogató vár rá. Célja, hogy részt vehessen a 2018 nyarán Buenos Airesben rendezendő ifjúsági olimpián. 

– A nyári szünetben könnyebben megoldottuk az edzésre járást, most szakképzősként már nehezebb lesz – mondta el Dominik. – Ahhoz, hogy folyamatosan fejlődni tudjak, sokat kell utaznom. Hetente többször járunk edzésre, felkészülésre Mosonmagyaróvárra, Bécsbe, Szombathelyre. A breaktánc a következő olimpia egyik új sportága lesz: fantasztikus lenne, ha az elsők között mutatkozhatnék be a fiatalok között.

Dominik testvére, Mira is te­­hetséges breaktáncos. A két test­­vér közösen szerepelt az Irie Maffia klipjében, ahol stílszerűen brékeltek (felvételünkön).

A rendszeres edzésre járás, a kül­­­­földi versenyek nem kevés pénzbe kerülnek. A szülők pedig a lehetőségeikhez képest igyekeznek megfelelő feltételeket teremteni: havonta kell pótolni a ruhát, a cipőt, s egy jobb minőségű – kül­­földről beszerezhető – sapka ára eléri a tizenötezer forintot. Ráadásul a nevezési díj, az utazás és a szállás költsége is a családra hárul. Éppen ezért minden támogatást elfogadnak, a felajánlásokat a következő e-mail-címen várják és fogadják köszönettel: karvalygabor@freemail.hu.

Kapcsolódó cikkek