Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Dobogós karatés
Gáncs Krisztián a dobogó harmadik fokára állhatott fel

Dobogós karatés

| Munkatársunktól | Sport

A Magyar Karate Szakszövetség május végén rendezte meg a magyar bajnokságot – a sportág olimpiai szakágában, a WKF karate kategóriában –, ahol soproni sikerek is születtek.

A versenyre közel 1000 nevezés érkezett, a megmérettetés értékét pedig az is növelte, hogy kvalifikációs verseny is volt, a helyezések alapján a nemzetközi tornákra is el lehetett jutni. 

– Két soproni egyesület képviseltette magát az első napon, amikor a kadett, junior és felnőtt versenyzők küzdöttek – mondta Gáncs Krisztián, a Shotokan Tigrisek SE elnöke. – A versenyt a Shotokan Tigrisek fiatalja, Gáncs Adrienn kezdte junior kata kategóriában. Szépen dolgozott, de a négy közé jutásért a későbbi győztessel szemben alulmaradt és az 5. helyet szerezte meg. Szintén 5. lett a felnőtt kategóriában is. Gáncs Krisztián maga is versenyzett: a felnőtteknél 40 pluszos kata kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A folytatásban a küzdelem versenyszámok következtek, amelyek során szintén soproni sikernek örülhettek. A Bushido-Viadukt SE soproni edzője és versenyzője, Balla Dániel volt érdekelt a 84 kilogrammosok mezőnyében. A 30 pluszos kategóriát szép versenyzéssel nyerte meg és magyar bajnok lett. A nap zárásaként a csapat kumite számban is sikeresen szerepelt és társaival bronzérmet szerzett.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...