Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Dobogón a soproni úszók
A 41. Dr. Csik Ferenc Emlékversenyen 52 soproni úszó indult – szinte minden korosztályban sikerült érmet nyerni. Fotó: Németh Péter

Csik Ferenc emléktáblájánál koszorút helyeztek el

Dobogón a soproni úszók

| Rázó László | Sport

Múlt hétvégén tartották a soproni Lőver uszodában a hagyományos dr. Csik Ferenc emlékversenyt. Az idei évben több nemzet képviseletében 280 fiatal úszó ugrott medencébe.

Az emlékverseny megnyitóján dr. Farkas Ciprián polgármester hangsúlyozta: másfél év telt el azóta, hogy a soproniak és a környéken élők birtokba vehették az új Lőver uszoda épületét, amely azóta több rangos hazai és nemzetközi versenynek adott otthont.

Az idén 41. alkalommal megrendezett dr. Csik Ferenc emlékversenyre valóban nemzetközi mezőny gyűlt össze: Magyarország mellett Ausztriából, Szlovákiából és Csehországból is jöttek fiatal úszók városunkba. Összesen huszonkét sportegyesület 280 úszója mérette meg magát a péntektől vasárnapig tartó eseményen.


– Nem kevesebb mint 630 érmet adtunk át, rengeteg versenyszámban indultak a fiatalok – mondta Gyurátz Edit, a Széchy Tamás Sportiskola Sopron edzője. – Amire nagyon büszkék vagyunk: Sopronból 52 úszó állt rajtkőre. Az idei dr. Csik Ferenc emlékversenyen minden versenyszámban bejutottak a döntőbe a sportolóink. A fiatalok kitettek magukért, szinte az összes korosztályban dobogóra állhatott valamelyik versenyzőnk. A megmérettetés kiválóan szolgálta a mi fiataljaink felkészülését is a szerdán Kaposváron kezdődő rövid pályás felnőtt ob-re, valamint a decemberi korosztályos rövid pályás magyar bajnokságra, amelyet Szegeden rendeznek.

Az unoka is koszorúzott: Dr. Csik Ferenc az 1936-os berlini olimpián 100 méteres gyorsúszásban szerzett olimpiai aranyérmet, később városunkban is dolgozott, hivatása teljesítése közben egy bombatámadás során veszítette életét. Az egykori kiváló orvos–sportoló emléke előtt az idei, 41. versenyen is tisztelegtek: emléktáblájánál koszorút helyezett el Csik Ferenc unokája, Csik-Bakó Katalin, valamint dr. Farkas Ciprián polgármester, Csiszár Szabolcs alpolgármester és Rádonyi László, a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatója.    

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...