Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Csúcsszezon(ok)  a női kosárlabdában
A Sopron Basket két elképesztően sikeres szezont produkált – a csapat megszerezte a 13. bajnoki címet Fotó: MTI-archív – Krizsán Csaba

Csúcsszezon(ok) a női kosárlabdában

| Munkatársunktól | Sport

Remek szezont produkált a Sopron Basket: a távozó Roberto Iniguez együttese elhódította a Magyar Kupát és bajnoki címet szerzett, az Euroligában bejutott a legjobb négy közé.

Molnár Balázs klubmenedzser szerint a tavalyi és az idei szezon minden bizonnyal a Sopron Basket aranyoldalain fog szerepelni. – A vártnál erősebben kezdtünk tavaly, már a Final4 is túlszárnyalta az előzetes várakozásainkat, az ott elért ezüstérem pedig álomszerűre sikerült, főleg úgy, hogy hazai pályán szerepelhettünk – hangsúlyozta Molnár Balázs. – Ennek tükrében idén nehéz szezonra számítottunk, magasra tettük a lécet saját magunknak. Óriási dolognak tartjuk, hogy sikerült ezt a nagyon magas szintet tartani. Minden évközi sérülés ellenére odaértünk idén is a legjobb négy közé Európa legrangosabb sorozatában, ahol jó lett volna legalább egy mérkőzést megnyerni, de így is fantasztikus eredménynek tartjuk a négy közé jutást. 

A klubmenedzser szerint óriási siker, hogy a nemzetközi szövetség a Final Four helyszínének idén is Sopront választotta. Ez a klubnál folyó több mint két évtizedes, következetes munka elismerése.

– A hazai színtéren kifogástalanul játszottunk – tette hozzá Molnár Balázs. – Kiemelkedő teljesítménnyel, veretlenül szerepeltünk, megszerezve a nyolcadik Magyar Kupa elsőségünket, és a 13. bajnoki címünket. A 98-as Ronchetti-kupa győzelemmel együtt 22 aranyérem birtokosai vagyunk a 90-es évek eleje óta, a bajnokságban pedig az utóbbi öt évben nem volt nálunk jobb. Erre az eredménysorra nagyon büszke lehet mind a klub, mind pedig a soproni közönség.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...