Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Csarnokavatás botránnyal
Bakk Judit a Soproni Postás csapatában (hátsó sor, b2).

Csarnokavatás botránnyal

| Papp Győző | Sport

„A Hegykői Ktsz. végre megkezdte a Rákóczi-sporttelep egykori fedett uszodájának kosárlabdacsarnokká való átalakítását. Az elgondolások szerint a Soproni Postás NB I-es női csapata az 1964. évi bajnokság első hazai mérkőzését már az új csarnokban bonyolítja le” – írta a Kisalföld 1963. október 16-án.

A sporttelep uszodája majdnem egy évtizede éktelenkedett már a Lövérek aljában. A szakértői vélemény szerint mintegy 3 és fél millió forintba került volna az újjáépítése, és a 20 yardos medence versenycélokra úgysem lett volna alkalmas. Így esett a választás a csarnokra, amelynek a tervezése 1957-ben kezdődött meg, végül a városi tanács 350 ezer forintos, az MTS 100 ezer forintos hozzájárulása révén hat év alatt jutott el a megvalósulásig.

„Nem valami csodapalota ez az építmény” – írta az újság, s valóban nem is volt az, mégis örültek neki a soproni drukkerek, akik előzőleg a Berzsenyi-gimnázium tornatermében zsúfolódtak össze egy-egy kosárlabda-mérkőzésen. Az új csarnokban kezdetlegesek voltak a körülmények: a játéktér bitumenes borításával csak az avatás előtt két nappal végeztek az építők, a létesítményhez tartozó öltözők pedig időre el sem készültek.

Az avatás napja 1964. március 15-én érkezett el. A főmérkőzésen szereplő magyar és osztrák női válogatott tagjai sokat szenvedtek, mert a terem magas páratartalmú levegője lecsapódott, ettől a játéktér síkossá vált. Sokat csúszkáltak, estek-keltek a játékosok: „Hegedűs, majd az osztrák Vranitzky és Schmidt szinte feltörölték a pályát, de rövid ápolás után bitumenes néger baba színt öltve, folytatták a küzdelmet.”

A szünetben hosszas vita kezdődött a második félidőről. Az orvos javasolta a talaj fertőtlenítését, a játékvezetők pedig nem akarták folytatni a mérkőzést a veszélyes körülmények miatt. Végül mégis tovább játszottak. A fordulást követően a magyar csapatban bemutatkozott a Soproni Postás játékosa, az újonc Bakk Judit. A center három ponttal vette ki a részét a mieink 71–50-es (41–25) sikeréből.

A meccs után kitűnő hangulatban hosszú órákat töltöttek még együtt a felek a Pannónia éttermében, ahol nagy sikere volt a cigányzenének, a fűszeresen elkészített, ízletes ételeknek, no és a soproni boroknak.

„Kitűnő megoldás a nézők hangosbeszélő útján való tájékoztatása. Az eredményjelző táblák pontos állítására a jövőben nagyobb gondot kell fordítaniuk a rendezőknek. Ugyancsak a rendezőségnek kell gondoskodnia arról is, hogy a bitumenes talaj mérkőzések közötti rendbehozatalára alkalmas eszközök legyenek kéznél” – vonta meg a mérleget a megyei lap.

A Rákóczi-csarnok ezt követően még hosszú éveken át volt otthona a nagyszerű hazai sikereknek.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...