Újra bajnokokat avattak
2025. 06. 18. | MunkatársunktólMúlt héten véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A szezonban több mint 300 meccset rendeztek, ezeken átlagosan 5 gólt lőttek a csapatok.
Mintegy 500-an vettek részt idén a Vasvilla családi kerékpártúrán.
Ebben az évben már 31. alkalommal vállalták a résztvevők, hogy letekerik a 27 kilométeres távot. Az útvonal a hagyományok szerint Sopronból indult, majd Fertőrákos és Balf érintése után térhettek vissza a kerékpározók városunkba. A túrát egyéni és családi kategóriában is lehetett teljesíteni, a résztvevők pedig idén sem maradtak értékes ajándékok nélkül: a visszaérkezés után a Vasvilla udvarán kisorsolták a nyereményeket, köztük tizenkét kerékpárt.
A sportrendezvényen dr. Farkas Ciprián polgármester hangsúlyozta: városunkban akár a gyerekek, akár pedig a felnőtt korosztály rengeteg szabadidős sportolási lehetőség közül választhat. A családi kerékpártúra legfőbb üzenete az volt, hogy ahol van gyerek, ott van jövő, márpedig a résztvevők számából is látszik, hogy Sopronban van jövő.
A rendezvényen Kiss Zoltán jelenlegi főszervező köszöntötte és a Vasvilla kerékpártúra örökös tagjává avatta Borossay Györgyöt, aki harminc éven át töretlen lelkesedéssel szervezte az eseményt.
Múlt héten véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A szezonban több mint 300 meccset rendeztek, ezeken átlagosan 5 gólt lőttek a csapatok.
Kiváló hangulat, több száz résztvevő, kemény szintemelkedők, csodálatos helyszínek a Soproni-hegységben – vasárnap rendezték meg városunk egyik legjel...