Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Bukdácsoló csapatok

| Páder Vilmos | Sport

Befejeződött a 2019/2020-as labdarúgó-bajnokság őszi szezonja. Az elmúlt héten az SC Sopron felnőtt gárdáját értékeltük, most a SFAC és az SVSE együttesét vesszük górcső alá.

Megyei I. osztályú csapatunk az egykor szebb napokat megélt SFAC. Az új bajnoki idényre szerencsével jogot szerző együttes új edzővel, Katona Sándorral kezdte a munkát. A csapat hétről hétre bukdácsolt, elindult a lejtőn. Teljesítményük csalódást okozott szurkolóiknak és a szakma számára is. A csupa szív sportvezetőnek, Kocsis Tamásnak minden tudására szüksége volt, hogy életben tartsa a patinás klubot. Az utánpótláshoz nyúlt, és a fiatalok átérezték a rájuk háruló nehéz feladatot, de az eredményesség nem javult. A tavaszi szezon legfontosabb feladata a jövő csapatának építése lesz.  

Városunk másik nagy múltú egyesülete az 1921-ben alakult SVSE, amely jelenleg a megyei II. osztályban szerepel Mozsolits Jenő edzővel. Az őszi szezonban jól rajtoltak, majd többször kerültek hullámvölgybe, de az együttes ereje, az összetartás megmaradt.

Az első féléves bizonyítványról Mozsolits Jenő készségesen nyilatkozott: – Az új szezont a bajnokcsapattal kezdtük. Mivel az együttesnél mindenki amatőr, a munkahelyi elfoglaltság és a sok sérülés okozta a liftezésünket. Erősítésre lenne szükségünk, de ennek megoldása nem könnyű feladat. A védelmünk sok gólt kapott, de sokat is lőttünk, csatársorunk a legeredményesebb az osztályban. Fő támogatónk a GYSEV, és sok segítséget kapunk az SC Sopron vezetésétől. Célunk továbbra is az első hat hely valamelyikét megszerezni.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...