Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Búcsúznak az NB III-tól
A múlt szerdai mérkőzésen hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen kapott ki az SC Sopron csapata. Fotó: Németh Péter

SC Sopron: Több saját nevelésű fiatal is pályára léphetett

Búcsúznak az NB III-tól

| Molnár Zoltán | Sport

Három fordulóval a 2021–22-es szezon zárása előtt eldőlt, hogy az SC Sopron csapata nem tudja megtartani a jövő évi tagságát az NB III-as bajnokságban. Már matematikailag sincs esély a biztos bennmaradást érő 16. hely megszerzésére.

Mindenképpen győzelem kellett volna a múlt vasárnapi gyirmóti vendégjáték alkalmával, ahol egy hosszú vereségszériát sikerült megszakítani, azonban csupán 1 ponttal tért haza a soproni csapat. Ez viszont azt is jelenti, hogy a tavalyi bravúros évad után a második szezonban már búcsúra kényszerül a harmadosztálytól a piros-fehér együttes.

A téli edzőváltás után a soproni játékosok és szurkolók is bizakodva néztek a tavasz elé, azzal a céllal és reménnyel, hogy kivívják a bennmaradást. A csapatnak azonban nem sikerült jelentős mértékben megújulnia, így sorozatos vereségek is becsúsztak, ami végül a kieséshez vezetett.


Pozitívumként említhetjük viszont, hogy Bücs Zsolt vezetésével számos saját nevelésű fiatal is pályára léphetett a felnőtt csapatban. Ilyen a 2015 óta az SC Sopronban játszó ikerpár, Magas Márton és Magas Bálint is, akik közül előbbi már kezdőként is bizalmat kapott. – Hosszú évek kemény munkájával érkeztem el ehhez a mérföldkőhöz – mondta Márton. – Nagyon boldog vagyok, hogy bemutatkozhattam a csapat színeiben, és tapasztalatot szerezhetek felnőtt mérkőzéseken, hiszen emlékszem, kisgyerekként, nézőként a stadionban arról álmodoztam, hogy egyszer én is pályára léphetek.

Minderre Bálint is ráerősített. – Sokat dolgoztam ezért a lehetőségért, ami bizony lemondásokkal is járt, de úgy érzem, hogy jó úton haladok céljaim eléréséhez.

Számukra már a jövő is fontos kérdés, ugyanis a következő szezon az utolsó lesz nekik az utánpótlásban. Szeretnének egyre inkább a felnőtt futballra koncentrálni, valamint kemény edzésmunkával elérni azt, hogy állandó lehetőséget kapjak az első csapatban.

A hétvégén a jelenleg tizenötödik helyen álló Kelen SC lesz az SC Sopron ellenfele hazai pályán. Az összecsapást május 15-én, vasárnap

17 órakor rendezik majd a városi stadionban.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek