Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Búcsú az Extraligától

| Munkatársunktól | Sport

Az egész szezonban hatalmasat küzdött a Soproni Turris SE asztalitenisz-csapata, végül azonban minimális különbséggel, de kieső helyen zárta szereplését az együttes az Extraligában.

Az utolsó bajnoki forduló előtt még volt remény, hiszen a már bajnok Celldömölk együtteséhez látogattak a soproni pingpongozók, és felröppentek olyan hírek, miszerint nem a legjobb összeállításában lép pályára az esélyes Vas megyei csapat. Ez azonban végül nem igazolódott be: kiváló játékosok alkották a Celldömölk csapatát, akik így simán megnyerték a zárótalálkozót. Ez azt is jelentette, hogy a Turris SE kiesett a legmagasabb osztályból.


– A szezon során a fiúk folyamatosan készültek, az edzéseken becsülettel részt vettek, és igyekeztek felnőni az legmagasabb liga szintjéhez – kezdte az összegzést Kramarics Gergely, a Soproni Turris SE játékosa.

– Ez sok esetben sikerült, hiszen a meccsek többségén egyértelműen felvették a harcot a legjobb játékosokkal is, azonban egy hajszál hiányzott. Szó szerint egy hajszál, hiszen a kiesés ellen küzdő együttesek külön csatájában mindössze egy (!) szettel maradt el a csapat az előtte végző Szécsénnyel szemben. Ez a szett végül sorsdöntővé vált a bajnokság végére, amely azt is jelenti, hogy jövőre az NB I-ben lesz indulási joga a soproni asztaliteniszezőknek. A végeredménytől függetlenül csapattársaim nevében is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a lelkes nézőknek, akik a hazai mérkőzésen szurkoltak nekünk és biztattak minket.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...