Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
BMX-edzőtábor
Az évadzáró edzőtáborban a versenyhelyzeteket is gyakorolták a BMX-esek

Csaknem negyvenen hódolnak a sportnak

BMX-edzőtábor

| Rázó László | Sport

Gyakorlás és versenyszimulációs gyakorlatok szerepeltek a GYSEV Sopron BMX SE szezonzáró edzőtáborában. A BMX-esek télen sem fognak unatkozni, tornateremben tréningeznek.

Nyár óta új edzővel és új lendülettel várja a bringázni szerető gyerekeket és fiatalokat a GYSEV Sopron BMX SE. A tréner, Vincze Gergely célja, hogy minél nagyobb létszámban vegyenek részt a fiatalok az edzéseken. A soproni BMX-esek létszáma csaknem negyven fő, közülük huszonöt fiatal rendszeresen látogatja az edzéseket.

– Szeretnénk a jelenlegi létszámot tovább növelni, még több iskoláskorú gyermeket megnyerni ennek a vagány és izgalmas sportnak – mondta el Lendvay Márta, az edzőtábor szervezője. – Nyáron magyar és svájci versenyzők részvételével két edzőtábort szerveztünk, október végén pedig a BMX ­CROSS edzőtáborral zártuk a kinti szezont. Ilyenkor elméleti és gyakorlati oktatásban is részesülnek a fiatalok, és nagy hangsúlyt fektetünk az éles versenyhelyzetek gyakorlására.

A sportegyesület tervei szerint a jövőben egyre több hazai és nemzetközi versenyen vesznek majd részt a soproni BMX-esek, ott lesznek például az Alpok–Adria Kupán is. A gyakorlásokat a késő őszi–téli időszakban teremben folytatják: az edzések az SVSE Sporttelep csarnokában zajlanak majd. Legközelebb jövő március végén vagy április elején használják ismét a fiatal sportolók a jereváni BMX-pályát.

Kapcsolódó cikkek